A március 22-i Fazekas Sándorral készített interjú ügye

Tisztelt Gajdics Ottó!
Tisztelt Csermely Péter!

A március 22-i Fazekas Sándorral készített interjú ügyében fordulok Önökhöz - (Péntek 8).

Megtapasztaltam ugyan, hogy a hiteles tájékoztatás igénye ma már csak megmosolyogni való naivitás, sőt mi több, éppen a média eszközeit használják következetesen az emberek félrevezetésére, a politika hátterében álló, súlyosan nemzetellenes törekvések elfedésére.

A ma esti műsor azonban túlment egy olyan határon, amit mégsem hagyhatok szó nélkül, mert meggyőződésem, hogy Önöknek történelmi felelőssége van - akár hajlandóak ezzel szembenézni, akár nem.

A FÖLD kérdésekre vonatkozó részről van szó:

Nem tudom, hogy a szakma milyen szintű tájékozatlanságot enged meg - de úgy gondolom, hogy aki az interneten rákeres a témára, az pontosan megismerheti, Ángyán József és Bencsik János kormánypárti képviselő urak érveit az kormány által benyújtott Földtörvény tervezet ellen. Nem lehet igaz, hogy Önök nem hallottak a több mint 70 módosító indítványról, melyet a két képviselő beadott! Nem lehet igaz, hogy Önök ne tudnák, hogy a frakcióülésen éppen ez vezetett nyilvános vitához a miniszterelnök és a képviselők között... Nem lehet igaz, hogy Önök nem hallottak arról (még ha el is hallgatták), hogy 7 civil szervezet készítette el közös álláspontját a földtörvényről, melyet jelen formájában elfogadhatatlannak tartanak és a 204 módosító indítványról - melynek lényege, hogy az Ángyán-Bencsik módosítókat maradéktalanul, a többi párt által benyújtott módosítók közül néhányat támogatnak. Ehhez az állásfoglaláshoz csatlakozott 168 civil szervezet - (és nem "kétszázhatvanegynéhány" - ahogy miniszter úr mondta).

A civilekkel március 5-én történt egyetlen egyeztetés hiteles történetét az alábbi linken olvashatják el:

http://www.kielegyenafold.hu/a/az_igazsag_kedveert-c10783.html

Amikor miniszter úr visszatért a tárgyalásra, alig néhány perc múlva kicsapódtak az ajtók, és beengedték a kamerákat, a média képviselőit. Ezután a miniszter úr nyilatkozott a médiának kint, az ajtó előtt, nekünk addig a teremben kellett maradnunk, nem hallhattuk, hogy mit mond.

A sajtóból értesültünk arról, hogy az alábbi  nyilatkozatot tette:

"A miniszter a megbeszéléseket követően az MTI-nek elmondta: áttekintették a földtörvény tervezetét és az ahhoz beadott 400 módosító javaslatból a leglényegesebbeket."

Elgondolkodtató ez a téves szám... a civilek állásfoglalásának legelső mondata ugyanis a következő:
"Számos társadalmi szervezet értékelte a földforgalmi törvénytervezethez érkezett 204 érvényes, képviselői módosító indítványt." (http://www.kielegyenafold.hu/userfiles/file/foldtv_modositok_168_civil_szervezet_allasfoglalasa_130220_0305.pdf)

Ilyen bakit csak az követhet el, aki nemcsak hogy nem olvasta, de még csak nem is látta a civilek állásfoglalását, ami alapján tárgyalni hívtak minket.

Mindezek alapján döntsék el Önök, hogy mennyire vehető komolyan ez a társadalmi egyeztetés"

A MÁSIK téma az állami földpályázatok ügye:

Ebben a kérdésben Önök tudatosan  félrevezették nézőiket. Lehetetlen ugyanis, hogy Önök nem olvasták volna az Ángyán jelentéseket (http://www.kielegyenafold.hu/angyan_jelentesek-k82.html). Lehetetlen, hogy ne tudnák, hogy bár a sajtó lekeverte a témát, de semmi nem oldódott meg, sőt miniszter úrtól hallhattuk, hogy újabb fordulóra készülnek.

Csermely Péter kérdése, miszerint "mintha csillapult volna az ellenzéki felzúdulás..."  Lehetetlen, hogy Csermely Péter ne tudná, hogy nem az ellenzék, hanem Ángyán József kormánypárti képviselő az, aki az adatok pontos elemzésével nyilvánvalóvá tette, hogy az állami földek odaítélése nem a Nemzeti Vidékstratégia szerint, és nem a kormányzati által kommunikált módon történt. 500-1500 hektáros egységeket kaptak a legváltozatosabb trükkökkel - amiben a Borsodi Mezőségben még a gazdákkal megállapodásban meghirdetett pályázat beadási határidőn túli visszavonása is belefért - jobb és baloldali érdekkörök, miközben a helyi családi gazdaságok legtöbb esetben nem kaptak semmit. Miniszter úr 30 vitatott esetről beszél...
Igen, hozzávetőleg 30 érdekkör vitte el a földek legnagyobb hányadát. Egy-egy nagy érdekkör (pl. Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester) 20 és 30 közötti pályázatot nyert - az 1600 körüli nyertes pályázatot így kell érteni. Az átlagok úgy jönnek ki szépre, hogy a parányi és értéktelen (alacsony aranykorona értékű)  földeket odalökték a kicsiknek - így lett 1600 szerződés és 17 hektáros átlag. Játék a számokkal.

Vérlázító az az érvelés, hogy "persze mert csak egy nyertes van, a többi elégedetlenkedik", vagy a "nem nyerhet mindenki".

Nézzék meg az Ángyán jelentésben a településenkénti elemzést. Az esetek legnagyobb részében SENKI nem nyert a helyi családi gazdálkodók közül. "Idegenek vitték el a földet" - ahogy ezt a gazdák megfogalmazták. Pedig MINDENKI  nyerhetett volna, ha tisztességes a játék, mert mint például Kajászón is - bőven elég lett volna a föld ahhoz, hogy minden helyi pályázó nyerjen.

Különösen vérlázító, és bicskanyitogató a "nem nyerhet mindenki" érvelés ott, ahol meg sem hirdették a földeket, mint például Lepsényben, ahol 15 gazdacsalád vár arra a közel 600 hektár földre, melynek már 3. éve lejárt a szerződése - de még mindig nem hirdették meg pályázatra, hanem teljesen törvénytelen módon adták oda az eddigi használónak már harmadszor - egy  MOSONMAGYARÓVÁRI székhelyű cégnek, mely 160 km-ről távirányítással művelteti a földet - éves szinten 2 főt foglalkoztat - állatot természetesen ehhez a 600 hektárhoz kapcsolódóan nem tart.

Az sem igaz, hogy az állattartók kapják a földet, inkább úgy mondanám, hogy az "ÁL ÁLLATTARTÓK" - kapják a földet. Konkrét példákat tudok Sárbogárd körzetében, ahol a környék közismert állattartó családi gazdaságai nem nyertek, de nyert olyan 700 hektáros csak növénytermesztéssel foglalkozó cég, melynek csak papíron vannak állatai.

Tudok olyanról, ahol a falu egyetlen családi gazdája, aki 3 (!) hektárból igyekszik megélni a családjával - pályázott egy 6 hektáros földre - de nem ő nyerte el, hanem a harmadik faluból származó sokezer hektáros nagygazda (volt TSZ elnök)

Higgyék el nekem - és talán még időben figyelmeztetek - le lehet fojtani ezeket a botrányokat fenyegetéssel, erőszakkal, cinizmussal, kellő számú és kellő határozottságú hazugsággal, a média teljes hírzárlatával - de a lefojtott bomba ott ketyeg...

HÁT EZÉRT szeretném Önöket figyelmeztetni történelmi felelősségükre, és arra, hogy az országban nagyon sokan tudnak ezekről az ügyekről, nagyon sokakat felháborít, mert egy keresztény és nemzeti kormánytól nem ezt várták - ezért aztán valóban anakronisztikus, ahogy Önök bátorkodnak sok millió embernek az arcába hazudni.

Kérem ne csak a mára gondoljanak - gondoljanak a holnapra, holnaputánra is. Egyszer számot kell adni arról, hogy ki mit tett - és Önöknek hatványozott a felelőssége.

Üdvözlettel,
Ács Sándorné
 


Kapcsolódó anyag:

Mikor születik meg a földtörvény"
A Péntek8 vendége Fazekas Sándor (Hír TV, 2013.03.22)





Cikk megjelenésének dátuma: 2013. 03. 27.

© 2013 Kié legyen a föld?