Egyeztetés a MOSZ képviselőivel a földtörvényről
Forrás:agrarhirek.hu
2013. 03. 23.
2013. március 19-én a Vidékfejlesztési Minisztérium képviselői a minisztériumban Simon Attila István helyettes államtitkár vezetésével a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének Nagy Tamás által vezetett delegációjával egyeztettek a mező-, erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslatról, amelynek tárgyalása az Országgyűlés előtt folyamatban van.
A készülő új törvény kapcsán a felek kifejtették, illetve megerősítették az alapvető földbirtok-politikai kérdésekben álláspontjaikat
.
A szaktárca tudomásul vette, hogy a földtörvény tervezetet a MOSZ testületei, illetve tagszervezetei nem támogatják. Ugyanakkor a földtörvény vitatott rendelkezései közül egyes kérdésekben az álláspontok közeledtek, illetve megegyeztek.
A MOSZ által felvetett néhány szakmai jellegű javaslattal megegyezően - függetlenül a mostani egyeztetéstől - a minisztérium is a törvényjavaslat módosítását kezdeményezi. Ezekben a kérdésekben - amennyiben az Országgyűlés a javaslatokat elfogadja - a megoldás találkozni fog a MOSZ álláspontjával. Így a szaktárca tervezi – többek között - a haszonbérelhető terület nagyságához kapcsolódó foglalkoztatási kötelezettség elhagyását.
Továbbá olyan módosítást kezdeményez az állattartás ösztönzésére, amely lehetővé tenné, hogy állattartók esetében a szükséges takarmányterület biztosításaként a törvényjavaslat szerinti eredeti 1200 hektáros felső birtokméret meghaladható legyen.
A módosítások között szerepel, hogy nem gyakorolható majd előhaszonbérleti jog arra a mező-, erdőgazdasági hasznosítású földre, amelyet a mezőgazdasági termelő szervezet részére tulajdonosa, illetve annak tevékenységében személyesen közreműködő természetes személy vagy annak közeli hozzátartozója ad haszonbérbe.
Cikk megjelenésének dátuma: 2013. 03. 24.