Szeged közelében, Balástyán él egy házaspár. Kiss László és Kiss-Kovács Orsolya a gyermeknevelésen túl az Évkerék Ökotanyán zöldséget termel, állatokat tart, és egész életvitelét igyekszik fenntarthatóvá tenni. Jelenlegi életük, munkájuk, szellemiségük alighanem sokaknak mutat jó és követendő példát és a szlogennel élve: megér egy misét.
László Békés megyében, Szeghalmon nőtt fel, Orsolya a Budapest melletti
Dunakeszin. Mindketten mezőgazdasági vonalon tanultak: a férj
kertészmérnöknek Budapesten, a feleség környezetgazdálkodási
agrármérnöknek Gödöllőn. Történetükről Orsival, az Évkerék Ökotanya
„szóvivőjével” beszélgettünk.
Másodfokon is pert nyert Budai Gyula ellen Ács Sándorné a jó hírnévhez való jogának megsértése miatt indított perben- tudta meg az atv.hu a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetőjétől.
"A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint Budai Gyula valótlan állításokkal megsértette Ács Sándorné jó hírnévhez fűződő jogait. Az ítélet elégtétel adására és 800.000 Ft nem vagyoni kártérítés, valamint a perköltség megfizetésére kötelezte Budai Gyulát"- közölte Ács Sándorné.
Az állami legelőkre kiírt földpályázat vesztes gazdái ma fölkeresték a berettyóújfalui képviselői irodájában Vitányi István fideszes honatyát, mert úgy érezték, hogy a kormánypárti politikus az elmúlt egy évben nem állt ki mellettük.
Hiszen pontosan egy éve derült ki, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park által lebonyolított pályázaton a helyi gazdák szerint súlyos visszaélések történtek, és azóta senki sem orvosolta a problémát. Több településen elvitték a földet a helybéliek elől az "idegenek", s a csalódott gazdák az eredmények alapján arra gyanakodnak, hogy jól szervezett csalássorozat történhetett: egy beazonosítható baráti kör előre leosztott magának bizonyos területeket. Azt várták volna az immár tizenhét éve a Parlamentben ülő Vitányitól, hogy szívvel-lélekkel a vesztesek mellé áll.
© 2013 Kié legyen a föld?