Fidesz: a kormány a gazdák bevonásával alakítja a földtörvényt

Fidesz: a kormány a gazdák bevonásával alakítja a földtörvényt

Forrás: hirado.hu
2013. 03. 05.

A kormány olyan földtörvényt szeretne, amely minden érdekelt számára elfogadható.

A Fidesz szerint a kormány mindent megtesz azért, hogy az érintettek bevonásával olyan új földtörvényt hozzon létre, amely a hazai gazdák érdekeit védi és elősegíti a magyar mezőgazdaság erősödését.

Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának kormánypárti elnöke kedden azt közölte az MTI-vel: a kormány széleskörű tárgyalásokat folytat civilek bevonásával, hogy egy olyan új törvény szülessen, amely minden érdekelt számára elfogadható.

"A Fidesz-frakció támogatja a kormányt abban, hogy megvédje a magyar földet például a zsebszerződések megszüntetésével" - szerepel a közleményben. A képviselő azt is írta: az új törvény a magyar gazdák megélhetését és a mezőgazdaság fejlődését kívánja szolgálni.

A földtörvény parlamenti vitájával összhangban, a nemzeti konzultációs sorozat részeként kedden, a szaktárca képviselői Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vezetésével hét, de áttételesen 168 civil szervezetet képviselőivel egyeztettek.






Cikk megjelenésének dátuma: 2013. 03. 07.

© 2013 Kié legyen a föld?