A földmutyikra dühös gazdák zárták le az utat Biharban

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 31.
Cikk forrása

Megindultak a gazdák Hajdú-Bihar megyében is: Berettyóújfaluban útlezárással tüntetnek a Hortobágyi Nemzeti Park és a földalap földosztása ellen. Szerintük "öltönyös fiatalok" vitték el azokat a földeket, melyeken korábban ők gazdálkodtak.Megindultak a gazdák Hajdú-Bihar megyében is: Berettyóújfaluban útlezárással tüntetnek a Hortobágyi Nemzeti Park és a földalap földosztása ellen. Szerintük "öltönyös fiatalok" vitték el azokat a földeket, melyeken korábban ők gazdálkodtak.

"Soha életemben nem tüntettem semmiért és semmi ellen, de ami a földpályázatok körül történik, felháborító" - mondta az egyik bihari gazda, miért vonult ki a román határ felé vezető 42-es számú főútra demonstrálni. Tüntetnek a földpályázatok eredményei ellen a bihari gazdák Berettyóújfaluban. A hvg.hu-nak az egyik tüntető azt mondta, a gazdák azért demonstrálnak a Debrecentől 40 kilométerre fekvő városban, mert több pályázat esetében azt tapasztalták, hogy nem helyben lakók nyertek. Az egyik gazda azt mondta, jelenleg 20-30 gazda vonult fel autókkal, erős rendőri jelenlét mellett tüntetnek.



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Gazdakeserv fél pályán

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 31.
Cikk forrása

Gazdakeserv fél pályán
Gazdakeserv fél pályán - - Fotó: Matey István

Berettyóújfalu - Futótűzként terjedt a hír a tüntetők között, hogy Orbán Viktor hozzájuk tart.

"Adjátok vissza a bérelt legelőket a helybeli gazdáknak!...; "Fazekas miniszter úr, mondjon le!...; "Földet vissza a valós gazdáknak!" - ilyen és hasonló szövegű transzparenseket feszítettek ki a járműveikre azok a tüntetők, akik a hortobágyi földhaszonbérleti pályázatok eredménye ellen demonstráltak félpályás útlezárással pénteken Berettyóújfaluban.

A gazdák között máris futótűzként terjedt a hír, miszerint Orbán Viktor is a helyszínre tart. Később aztán kiderült, hogy "nem fehér Mercedes, hanem fekete Volga..., hiszen nem Orbán Viktor miniszterelnök, hanem Balogh Zoltán miniszter látogatott a városba, de nem a gazdatüntetésre, hanem az esti rezsicsökkentési fórumra.


" Mi ez a csalódás ahhoz képest, amit a családunknak a földhaszonbérleti pályázat



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Elvesztették a legelőjüket - utat zárnak le a gazdák

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 31.
Cikk forrása

A Berettyóújfalu-környéki gazdák évek óta legeltetik állataikat a Hortobágyi Nemzeti Paktól (HNP) bérelt földeken, de a most lezárult legelőpályázaton nem nyertek, összesen mintegy háromezer hektár föld használatát veszítik el szeptember elsejétől.




Félpályás útlezárással tiltakoztak legelőik elvesztése ellen gazdák Berettyóújfalu határában, a 42-es számú főúton pénteken 10 és 12 óra között: a demonstrálók mintegy 40 gépkocsival 500 méter hosszúságban sorakoztak fel Berettyóújfalu határában.

Mavranyi Zsigmond főszervező az MTI tudósítójának elmondta: a Berettyóújfalu-környéki gazdák évek óta legeltetik állataikat a Hortobágyi Nemzeti Paktól (HNP) bérelt földeken, de a most lezárult legelőpályázaton nem nyertek, összesen mintegy háromezer hektár föld használatát veszítik el szeptember elsejétől - ismertette a részleteket a főszervező.

Mavranyi Zsigmond 15 éve bérel 500 hektár földet, most csupán 50 hektárra pályázott, de semmit nem kapott. Megjegyezte, hogy 250 birkájának, 40 kecskéjének és 70 mangalicájának sorsa vált bizonytalanná szeptembertől, amikor a nyertesek


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



...A miniszter úr mondjon le...!...

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 31.
Cikk forrása

A tüntetésen
A tüntetésen - - Fotó: Matey István

Berettyóújfalu - Forrnak az indulatok a hortobágyi földhaszonbérleti pályázatok eredménye körül.

Egy tüntető - egy papírzászló; megint egy tüntető" - nagyjából ebben a ritmusban láttak neki a félpályás útlezáró demonstrációjuknak pénteken délelőtt azok az elkeseredett gazdák, akiknek nem, vagy alig jutott a "koncból" az állami legelőterületek újraelosztása során"


Baleknak nézve


" Nyolcszáz juhunk van, és a feleségemmel élethivatás szerűen gazdálkodunk. A tanyánkhoz tartozik 37 hektár saját legelő, a szomszédunkban pedig van egy 44 hektáros terület, amit a Nemzeti Földalapnál megpályáztunk. Épp" az este láttam a interneten, hogy vesztettünk, egy két faluval odébb élő illető kapta meg a területet - avatott be az elmúlt hetek történéseibe Hajzer János bakonszegi gazda, és érzem a hangján, hogy kicsit (vagy talán



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Az MSZP és az LMP is országosan vizsgálná a földmutyit

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 31.
Cikk forrása

A Lehet más a Politikával már kapcsolatba léptek olyan hortobágyi gazdák, akik veszítettek a földpályázatokon. Az MSZP szerint máshol is ugyanígy mutyiztak a pályázatokkal.


Gőgös Zoltán, a Magyar Szocialista Párt agrárpolitikusa jelezte, örül, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) Orbán Viktor miniszterelnök kérésére végre vizsgálni fogja azt, ami a Hortobágy legelőivel történik. A politikus szerint sajnálatos, hogy az ország más részein lezajlott "földmutyik" esetében ...nem volt ennyire lelkes.... Gőgös a múlt héten követelte, hogy vizsgálják a térség földpályázatait, mert a kiírás nem veszi figyelembe a jelenlegi földhasználók érdekeit. Akkor még a Kehi nem akart foglalkozni az üggyel.


Lengyel Szilvia, a Lehet más a Politika párt képviselője, közleményében szintén üdvözölte, hogy a Kehi végre nyomozni fog, és ő is szorgalmazta, hogy az ország többi táján is nézzen



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Megvizsgálják a hortobágyi földbérleti szerződéseket

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 30.
Cikk forrása

Orbán Viktor kormányfő felkérésére a Kehi vizsgálja a Hortobágyi Nemzeti Parkot érintő földhaszonbérleti szerződéseket.

Megvizsgálják a hortobágyi földbérleti szerződéseket

Gőgös Zoltán, a szocialista párt agrárpolitikusa. Fotó: MTI


"A szerdai kormányülésen a miniszterelnök felkérte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi), hogy a Hortobágyi Nemzeti Parkot érintő földhaszonbérleti szerződéseket, valamint az azokkal kapcsolatos körülményeket vizsgálja meg arra vonatkozóan, hogy történtek-e szabálytalanságok, jogsértések" - közölte Giró-Szász András.

MSZP: Nem csak a hortobágyi földpályázatok gyanúsak Az MSZP szerint a hortobágyihoz hasonló hibás döntések születtek több más földbérletpályázat során is, a szocialisták ezért azt követelik, hogy a helyzet tisztázásig ne kössenek szerződéseket a nyertesekkel.


Gőgös Zoltán, a szocialista párt agrárpolitikusa közleményében úgy reagált: örül, hogy a miniszterelnök "nagy nehezen belátta", tarthatatlan, ami a nemzeti parkok legelőivel történik, ám sajnálatos, hogy az ország más


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Legelő nélkül maradt 476 Holstein-fríz és magyartarka tehén

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 29.


Tóth József balmazújvárosi lakos vagyok (1949.08.28.).
Hortobágy mellett, Dinnyés tanyán 1990. óta gazdálkodom, családi gazdálkodóként és egyéni vállalkozóként működtetem a gazdaságomat. Itt dolgozunk én és a feleségem, a két lányom és az unokám, és még 7 alkalmazott. 
Az évek során folyamatos beruházásokba kezdtünk, pályázatokat nyertünk, amik közül a legutóbbi több tízmilliós volt (az önrészre felvett hitelt még mindig fizetjük). Ebben a pályázatban istálló, takarmánytároló, telepi út, siló tároló, telepi gépek és munkagépek voltak. 
Mára már minden meg van ahhoz, ami egy ilyen méretű tejtermeléssel foglalkozó gazdaság működéséhez kell. Ma 476 Holstein-fríz és Magyartarka tehenünk van, ami elég sok munkával jár.
Pályázatot nyújtottunk be arra a 170 ha legelőre amit mindig is mi béreltünk


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



"Sosem gondoltuk mi azt komolyan"

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 29.


A Parlament folyosóján hangzott el a fenti mondat egy köztiszteletben álló kormánypárti képviselő részéről a Nemzeti Vidékstratégiára - a kormány hivatalos programjára - vonatkozóan.  A képviselő ezzel lényegében mindent elmondott Magyarország jelenlegi kormányáról.
A program, mely lényegében a fenntartható vidékfejlesztés programja - a családi gazdaságok megerősítését, fejlesztését tűzte ki célul - és a mai napig a kormány hivatalos programjaként megtalálható a Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján.
Ehhez képest kell értékelni az alábbi hírt, mely arról tájékoztat, hogy 151.000 termelő kaphatott volna 35 %-al megemelt 307 EUR/hektár támogatást - DE NEM KAP!
Ez évente és hektáronként  24.000 Ft, egy  30 hektáron gazdálkodó család  esetében évente 720.000 Ft.


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



A hortobágyi gazdák levele Fazekas Sándornak

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 29.
Cikk forrása

A földjüktől megfosztott hortobágyi gazdák nyílt levélben nyilvános bocsánatkérésre szólították fel Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert.

.

Tisztelt Fazekas Sándor Miniszter Úr!


A Hortobágyi Nemzeti Park által kisemmizni tervezett gazdák mély megdöbbenéssel olvasták a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményét, amelyben a legelőpályázatokkal kapcsolatos reklamációnkat egy pohár vízben gerjesztett viharként minősítik.


Két héttel ezelőtt levélben kértük a miniszter úr közbenjárását, hogy semmisítsék meg a pályázatokat.


Tisztességes válasz helyett először a Hortobágyi Nemzeti Park önmagát mentegető, majd a minisztérium minket és az ügyünkben eljáró országgyűlési képviselőket becsmérlő közleményeit kaptuk.


Követeljük, hogy Fazekas Sándor miniszter úr azonnal kérjen tőlünk bocsánatot.


Követeljük, hogy ezt



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Felháborodtak a hortobágyi gazdák - Félpályás útlezárás jön

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 29.
Cikk forrása

Az Aggteleki Nemzeti Park földkisajátításai miatt felháborodott és földjeik elvesztésétől tartó lakosok esete után most a Hortobágyi Nemzeti Park területén folyó pályázatokkal kapcsolatban látszik borulni a bili. Felháborodott gazdák ezúttal az agrárminiszternek írtak nyílt levelet, emellett félpályás útlezárásos tiltakozásra is készülnek január 31-én.


A Földet a gazdáknak program főként a családi gazdálkodóknak és a fiatal gazdáknak kívánt segíteni abban, hogy javíthassák termelési feltételeiket - hangsúlyozta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földprogramért felelős államtitkára január 13-án Budapesten sajtótájékoztatón. A várhatóan január végén, február elején lezáruló program keretében 250 ezer hektár állami földterület haszonbérletére lehetett pályázni, a teljes szerződésállomány megkötését követően várhatóan több mint 6 ezren jutnak majd állami földek használati jogához - mondta akkor Bitay Márton. Az államtitkár szerint az eddig nyertes pályázók több mint 80 százaléka természetes személy, egy-egy pályázó pedig átlagosan 25-30 hektár szántó művelési


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Orbánék leszámoltak a kisparaszti romantikával

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 28.
Cikk forrása

Most tényleg sokat adhattak volna a kisebb gazdáknak, de nem adtak.

Végleg szakított a törpebirtokokra épülő, Ángyán József-féle "kertmagyarországi" ideológiával a kormány, amikor úgy döntött, hogy nem különít el plusz agrártámogatásokat a legkisebb gazdaságok számára az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) 2014-2020 közötti forrásaiból, holott erre egyértelműen lehetősége nyílt volna. Ezzel az "árutermelő pragmatizmus" győzött a "kisparaszti romantikával" szemben, és valószínűvé vált, hogy a támogatáselosztás nem válik választási kampánytémává. A KAP-ból legtöbb pénzt hozó közvetlen kifizetéseket lehetett volna úgy átcsoportosítani, hogy 30 hektárig az eddiginél jóval nagyobb összeg járt volna. Csakhogy a Fidesz-körüli gazdaságok között is sok olyan van, amelyik nem elaprózott területeket, hanem több száz hektáros táblákat művel, így a pénzelvonásos átcsoportosítással kifejezetten rosszul járt



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Földpályázat: öten vitték a fél határt

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 23.
Cikk forrása

Dr. Ángyán József decemberi jelentése, valamint az azóta elbírált állami földpályázatok eredményei szerint öt Heves megyei gazda nyerte a területek több mint felét.


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



A vidékfejlesztési miniszter egyelőre nem akar találkozni osztrák kollégájával

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 23.
Cikk forrása

Budai Gyula, a vidékfejlesztési tárca államtitkára közölte a budapesti osztrák követség ügyvivőjével, hogy Magyarország szerint nincs még itt az ideje a magyar és osztrák agrárminiszter találkozójának. Az államtitkár hangsúlyozta, az új magyar földtörvény értelmezésével kapcsolatban nagyon távoli a két ország álláspontja.
Magyarország továbbra sem tartja aktuálisnak a magyar-osztrák agrárminiszteri találkozót - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten az MTI-nek.

Az államtitkár azt követően beszélt erről, hogy a Vidékfejlesztési Minisztériumban találkozott Johannes Leibetsederrel, a Budapesti Osztrák Nagykövetség ideiglenes ügyvivőjével.

A magyar tárgyalóküldöttséget Budai Gyula vezette, tagja volt Bitay Márton, a VM


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Nyerges-Simicska a lepsényi földeken is

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 23.


A földhalmozás kora
Hangoztatott jelszavai ellenére a kormányzati agrárpolitika legnagyobb vesztesei a családi gazdálkodók. Minden eszköz megengedett a lázongó gazda (sikertelen) korrumpálásától a megfélemlítésig. Természetesen következmények nélkül.
2011 reményteli évnek indult a lepsényi gazdák számára: 2010 végén lejárt a Lepsény külterületén fekvő, állami tulajdonban lévő, összesen közel 600 hektár termőföld haszonbérleti szerződése. Ez a helyi gazdálkodó családok számára azt jelentette - akkor legalábbis így gondolták -, hogy a kormányzat az általa meghirdetett nemzeti vidékstratégia szellemében valóra váltja választási ígéreteit, és az ottani gazdák végre állami földbérlethez jutnak, ami hosszú távon biztosít megélhetést.
Az ébredés hosszan tartó és keserves volt: a lepsényi gazdák jogos igényük bejelentésekor a hatalom embereivel kerültek szembe.
A teljes Magyar Narancs cikket


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Budai Gyula osztrák diplomatával találkozik földügyben

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 22.
Cikk forrása

Az új földtörvény rendelkezéseiről tárgyal a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) képviseletében Budai Gyula, a VM parlamenti államtitkára csütörtökön Johannes Leibetsederrel, a Budapesti Osztrák Nagykövetség ideiglenes ügyvivőjével - közölte a szaktárca az MTI-vel.
A kormány továbbra is nyitott az észrevételek megtárgyalására; ennek jegyében találkozik január 23-án Budai Gyula az osztrák diplomatával - jelzi a közlemény.

A kormányt - elsősorban osztrák részről - számos támadás érte az új földtörvénnyel kapcsolatban - írja a VM. Hozzáteszik, a szaktárca az erős diplomáciai nyomás ellenére mindenkor kiáll a magyar földművesek érdekeiért és a magyar termőföld magyar kézben tartására törekszik.

Andrä Rupprechter osztrák mezőgazdasági


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Megkezdődtek a meghallgatások Kishantos ügyében

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 21.
Cikk forrása

Megkezdődtek a birtokvédelmi tárgyalások a kishantosi ügyben Fehérváron. A földpályázatokkal kapcsolatos eset még október végén robbant ki, azóta a 452 hektárnyi kishantosi földek korábbi tulajdonosa, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ügye mellé számtalan szervezet állt, köztük a Greenpeace is és csak tovább bonyolódott az ügy.
Az összefoglaló videó megtekinthető itt.


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Kishantosi jogi csűrcsavar. Mit lép a a székesfehérvári jegyző...

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 21.
Cikk forrása

Kishantosi jogi csűrcsavar. Mit lép a a székesfehérvári jegyző...

Ma a székesfehérvári jegyző nem az eljárásrendnek megfelelően fogja tárgyalni Kishantos birtokvédelmi ügyét. Greenpeace aktivisták a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal előtt demonstrálnak Kishantos védelméért. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) képviselője felrúgná a Kishantost védőket


Perceken belül kezdődik a hivatalban az új "nyertesek" által indított birtokvédelmi eljárás. Vajon hogyan dönt ma a jegyző"


Jogellenesen jóváhagyja az új bérlők birtokvédelmi kérelmét folytatva ezzel a Kishantos elleni törvénytelenségek sorát" Vagy helyesen dönt és elutasítja a kérelmüket" Esetleg, szintén helyesen, a bíróságra továbbítja az eljárást...  A Greenpeace még mindig hisz abban, hogy jogállamban élünk, és a székesfehérvári jegyző a mai döntésével megszakítja a Kishantos elleni jogtalanságok sorát!
Folyamatos információk a Greenpeace FB oldalán >>>


A történet előzménye:  


2014. január



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Zsebszerződések: az osztrák agrárminiszter kész Budapestre utazni

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 20.
Cikk forrása

Az osztrák sajtóban tovább tart a vita a magyar földtörvényről, amely a Magyarországon lévő osztrák gazdálkodókat sújtja. Ezúttal a Wirtschaftsblatt foglalkozott a témával, és a hét végén azt írta, hogy Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter szombaton visszautasította osztrák kollégáját, Andrae Rupprechtert. Ugyanis leszögezte, nem látja annak szükségességét, hogy találkozzék osztrák kollégájával a magyar-osztrák vita ügyében, amely az új magyar földtörvény körül robbant ki. Az osztrák lap szerint a bécsi agrárminiszter úgy véli, hogy a Magyarországon élő osztrák gazdák "kisajátításáról" van szó, amelyet nem lehet elfogadni és nem is konform az EU joggal.


Kész arra, hogy Budapestre utazzon, de meghívja a magyar kollégáját Bécsbe is - idézte a Wirtschaftsblatt az osztrák agrárminiszter Berlinben tett nyilatkozatát. Ruprechter szerint tíz éve, az EU-belépésünkkor "arról van szó, hogy valamennyi tagállam tartsa magát a szerződésekhez." Ezért fogja ő a tervezett magyar földtörvényt az Európai Tanácsban felvetni, és arra hatni,



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Folytatódik Kishantos ellen a törvénytelenségek sora

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 18.
Cikk forrása

Folytatódik Kishantos ellen a törvénytelenségek sora

Elvárható-e a magyar kormány államtitkárától, hogy igazat mondjon" Bitay Márton Örs nyilatkozott Kishantosról" 2014. január 21-én a székesfehérvári jegyző nem az eljárásrendnek megfelelően fogja tárgyalni Kishantos birtokvédelmi ügyét. A Greenpeace jogi állásfoglalása.

Bitay Márton Örs államtitkár interjút adott a Világgazdaság Online-nak a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság ügyében. Az interjú olyan jól sikerült, hogy készítője



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Ismét bírálta a magyar földtörvényt az osztrák mezőgazdasági miniszter

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 17.
Cikk forrása


Ismét élesen bírálta az új magyarországi földtörvényt az osztrák kormány mezőgazdasági minisztere; André Rupprechter szerint a jogszabály megfosztja az osztrák gazdákat a törvényesen megszerzett magyarországi földtulajdonuktól, ami elfogadhatatlan, és ellentétes az európai uniós joggal.


A néppárti (ÖVP) politikus a német fővárosban beszélt erről a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági vásárán, a Nemzetközi Zöld Héten (Grüne Woche). Rupprechter azt mondta, "sajnálja", hogy nem tudott találkozni Berlinben magyar hivatali partnerével, pedig a találkozóról előzetesen "megállapodtak" Fazekas Sándorral.

A magyar vidékfejlesztési miniszter - aki nem vett részt a berlini rendezvényen - december végén úgy nyilatkozott, kész találkozni az osztrák tárcavezetővel, hogy megvitassák az osztrák fél által felvetett kérdéseket. A Magyar Nemzet című lap azt írta, január végén jöhet létre a találkozó az agrárminiszterek között.

"Arról is szól (ez az ügy), hogy minden tagállam tartsa be a(z európai uniós) szerződéseket" - mondta Rupprechter. Megismételte, hogy Ausztria ezért az Európai Tanács



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Kisajátítás a magyar földtörvény az osztrák agrárminiszter szerint

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 17.
Cikk forrása

A magyar földtörvény "kisajátítás..., így ellentétes az uniós joggal - nyilatkozta a berlini Grünen Woche (Zöld Hetek) mezőgazdasági kiállítás nyitónapján Andrä Rupprechter osztrák mezőgazdasági miniszter az osztrák Wirtschaftsblatt portálnak.

A magyar földtörvény "kisajátítás..., így ellentétes az uniós joggal - nyilatkozta a berlini Grünen Woche (Zöld Hetek) mezőgazdasági kiállítás nyitónapján Andrä Rupprechter osztrák mezőgazdasági miniszter az osztrák Wirtschaftsblatt portálnak. A politikus szerint ezért a törvény az osztrák gazdák számára elfogadhatatlan. Elmondta, hogy szívesen egyeztetett volna Fazekas Sándor magyar agrárminiszterrelBécsben vagy Budapesten, sőt az előzetes egyeztetések szerint a berlini kiállításon is találkozott volna a két politikus. A találkozó végül elmaradt, ugyanis Fazekas nem vesz részt a rendezvényen.


RUPPRECHTER

Rupprechter szerint számítások szerint körülbelül 200 osztrák bérlőt érint az új magyar földtörvény, akik összességében mintegy 200 ezer hektáron gazdálkodnak. A



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Latin-amerikai földviszonyok

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 17.
Cikk forrása

Ángyán József földjelentéséről január 3-án közölt cikkünkben az anyag alapján a Veszprém megyei nagy győztesek között megemlítettük Kiss Józsefet, mint a zirci téesz egykori elnökét.
A zirci Bakony Mgtsz ezzel kapcsolatban annak közlését kérte, hogy Kiss József zirci vállalkozó nem volt a helyi tsz elnöke, és az ő jelenlegi földügyleteihez a Bakony Mgtsz-nek nincs semmi köze.


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Éles osztrák bírálat a magyar földtörvénynek

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 17.
Cikk forrása

Ismét élesen bírálta az új magyarországi földtörvényt az osztrák kormány mezőgazdasági minisztere; Andrä Rupprechter szerint a jogszabály megfosztja az osztrák gazdákat a törvényesen megszerzett magyarországi földtulajdonuktól, ami elfogadhatatlan és ellentétes az európai uniós joggal.


A néppárti (ÖVP) politikus a német fővárosban beszélt erről a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági vásárán, a Nemzetközi Zöld Héten (Grüne Woche). Andrä Rupprechter azt mondta, "sajnálja", hogy nem tudott találkozni Berlinben magyar hivatali partnerével, pedig a találkozóról előzetesen "megállapodtak" Fazekas Sándorral.


A magyar vidékfejlesztési miniszter - aki nem vett részt a berlini rendezvényen - december végén úgy nyilatkozott, kész találkozni az osztrák tárcavezetővel, hogy megvitassák az osztrák fél által felvetett kérdéseket. A Magyar Nemzet című lap azt írta, január végén jöhet létre a találkozó az agrárminiszterek között.


"Arról is szól (ez az ügy), hogy minden tagállam tartsa be a(z európai uniós) szerződéseket" - mondta Andrä Rupprechter.



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Jobbik: a megmaradt állami földeket is átjátsszák a csókosoknak

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 16.
Cikk forrása

Figyelem! Fideszes családtag, haver és oligarcha kerestetik! Jelige: maradt még néhány hektár állami föld - írja Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője csütörtöki sajtóközleményében.


A Fidesz-kormány a választások előtti hajrában igyekszik minden állami vagyont átjátszani a sajátjainak. Nem telik el nap, hogy ne derülne ki, az Orbán-kormány miként herdálja el a nemzet vagyonát. Lázár János nagybátyja után most Patkós Lajos mezőtúri fideszes képviselő közeli hozzátartozója tarolt a földpályázatokon. Patkós tagja a helyi "földosztó" bizottságnak, egyben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei agrárkamara alelnöke is. Szintén fideszes halászta el a földet a helyiek elől Gyomaendrődön, ahol - bizonyára véletlenül - Besenczy Zoltán szarvasi fideszes alpolgármester fia lett a nyertes.


A kisemmizett, tönkretett és csúnyán átvert helyben élő pályázók, a valódi gazdák joggal vannak elkeseredve. A Jobbik ismét megerősíti korábbi ígéretét: minden hektárt visszaszerzünk a fideszes rokonoktól és oligarcháktól, és



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Haver szerzi közösből

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 16.


Elkészült az Orbán-kormány lemondott földművelésügyi államtitkárának, Ángyán Józsefnek az állami földbérletekről készített ötödik jelentése. Az egykori fideszes politikus bemutatja, hogy állt át a politika a tőkések oldalára, és jogszabályalkotással miként hajtja végre a dél-amerikai típusú nagybirtokszerkezet kialakítását. Az orbáni földpolitika lényege, hogy gazdasági holdudvarainak tagjait nagy és jó minőségű termőterülethez juttassák, míg a helyben élő családi gazdálkodók, akik retorika szerint a kormány kedvezményezettjei, valójában csak kis területeket kaphatnak, vagy számos trükkel kiszorítják őket a földszerzés lehetőségéből.
A gazdasági világválság következtében bankok mentek csődbe, mind kevesebb központban koncentrálódtak a pénzügyi, gazdasági javak. Magyarországon hasonló folyamatot vezényelt le előbb a szocialista, majd az Orbán-kormány a termőföld tulajdonviszonyaiban. A 2010-es választási kampányban a Fidesz azt ígérte, hogy a nagybirtok kárára megerősíti a családi gazdaságokat, a kis- és közepes üzemeket. Sok gazda számára garanciát jelentett, hogy Orbán Viktor felkérte Ángyán Józsefet az agrártárca


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



A magyar föld kiárusítása felér egy atomrobbantással

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 16.


A földmoratórium május elsejei feloldását a magyar társadalom úgy fogja megélni, mint egy előre programozott felszíni atomrobbantást - mondta el prof. Tanka Endre, az MTA doktora. Az általa kidolgozott nemzeti földkoncepciót részletezve a nyugalmazott egyetemi tanár lapunknak többek között kifejtette, az állami vagyont úgy kell növelni, hogy az motorja legyen a birtokpolitikának, amiből meg lehet erősíteni a gyermeket vállaló fiatal gazdákat, akik akár ingyen is hozzájuthatnának a tartós és örökölhető földhasználathoz. Tanka Endre szerint a polgári kormány csak ideológiaként hirdette meg a családi gazdaságok, kisüzemek megerősítését, ám ezek önmagukban csak szólamok maradtak.
- Amíg az embert valami közvetlenül nem érinti, addig hajlamos rá, hogy ne figyeljen oda bizonyos folyamatokra. A városi emberek többségét vélhetően nem foglalkoztatja, hogy a magyar vidéken osztrák, holland vagy magyar gazdák termelnek, illetve hogy családi gazdaságok vagy nagy, tőkés társaságok művelik


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Őshonos gulyával se nyert földet - vágóhídra mehetnek az állatok

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 14.
Cikk forrása


Háromszázötven szürkemarháját ajánlotta fel ingyen az a somogyi férfi, aki a legeltetés miatt pályázott állami földekre, de végül nem kapott semmit. A gazdálkodó a nyerteseknek adná az állatokat, mert szerinte azoknak egy fia jószága nem akad - holott ez is kellett ahhoz, hogy megkaphassák a földeket. Ha nyertesek nem fogadják el a marhákat, vágóhíd várhat az állatokra.

Egy marcali gazdálkodó is indult a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területeire kiírt földhasznosítási pályázaton, öt somogyszentpáli birtoktestet - amelyek rétek és legelők, és Natura 2000 besorolás alá esnek - szeretett volna megszerezni takarmányozás céljából a 350 darabot számláló szürkemarha-gulyája számára.

Szenc József szerint a pályázatban az állt, az őshonos állatok tartása előnyt jelent, ő viszont semmit nem nyert végül. Ez Szenc szerint azért is furcsa, mert Marcali környékén összesen három gazdálkodót ismer, de azok sem tartanak őshonos fajtákat.

Szenc József a sonline.hu cikke szerint 1996-ban kezdte


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Nemzeti park területén osztottak állami földeket

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 14.
Cikk forrása

A legtöbb sérelem a jóhiszemű állattartó gazdákat éri
FOTÓ: BIELIK ISTVÁN


0
inShare

Még ki sem hirdették a Körös-Maros Nemzeti Park állami földbérlet-pályázatainak eredményét, máris újabb botrányra utaló jelek bukkantak fel. Akad olyan családi gazda,



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Óriási földekhez jutott Lázár János rokona

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 13.
Cikk forrása

A Hvg.hu információi szerint több mint 1300 hektár állami földet nyert a hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., melynek a legnagyobb tulajdonosa Lázár János nagybátyja. Lázár azt mondta, hogy neki is 2 százalék tulajdona van a cégben, és a cég nevében azt mondta, hogy az minden pályázatba betekintést enged.


A cég az ellenőrzése alá tartozó érdekeltségek nyertes pályázataival együtt összesen 1362 hektár föld használati jogát nyerte el, 27 pályázaton. (A zrt. saját jogon 10 pályázattal 295 hektár földbérlethez jutott. De sikeresen pályázott a zrt. érdekeltségébe tartozó Gorzsai Takarmánytermelő Kft., amely 804 hektár földbérletét kapta meg 10 pályázaton, valamint a Gorzsai Paprikatermelő és Értékesítő Szövetkezet, amely 262 hektárral gyarapította a csoport által művelt birtokot, 7 nyertes pályázaton.)


A területeket Maroslele, Makó, Óföldeák, Földeák körzetében eddig is többségében a hódmezővásárhelyi - egyébként a 3076-os számú tanyát székhelyként megadó



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Kurier: az osztrák parasztok aggódnak a magyar földtörvény miatt

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 13.
Cikk forrása



A Kurier című bécsi lap Georg Gesellmann cikkét közölte A hazai parasztok a magyarországi kisajátítástól rettegnek címmel. A tervek szerint az osztrákok májustól elvesztik haszonbérleti jogukat Magyarországon. A miniszter interveniál.


Ha osztrákokról van szó, akik Magyarországon mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, akkor mind a szomszédos országban, mind idehaza fenik a késeket. Mert év vége óta szaporodnak a jelentések, hogy a külföldi parasztoknak Magyarországon aggódniuk kell a területeikért.


A kiváltó ok egy új magyarországi törvény. Ez kimondja, hogy a külföldiek 2014. május 1-jével elveszítik a mezőgazdasági területekre vonatkozó haszonbérleti szerződéseik érvényességét.


A levest már nagyon forrón eszik. Nemrég ugyanis Andrä Rupprechter mezőgazdasági miniszter (Osztrák Néppárt) bejelentette, hogy a magáévá teszi a problémát. Magyar kollégájához, Fazekas Sándorhoz intézett levélben már hangot adott "értetlenségének..., hogy a külföldiek által



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Hazudik a vidékfejlesztési miniszter

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 13.
Cikk forrása

Hazudik a vidékfejlesztési miniszter

A kedvező időjárás viszonyoknak köszönhetően 2013-ban a magyar mezőgazdasági termelés volumene a 2011-es szintre állt vissza. Hogy a tavalyi jó időzőhöz az Orbán-kormánynak mi köze volt, azt nem tudjuk.




>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Bitay leszúrta Ángyánt a Bács-Kiskun megyei földek kapcsán

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 12.
Cikk forrása

A hónap végén lezárul a Földet a gazdáknak program, amelynek keretében 250 ezer hektár állami termőföld bérletére pályázhattak gazdálkodók - mondta Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.


Az államtitkár hangsúlyozta: korábban a szocialisták által vezetett kormányok idején a mintegy 600 ezer hektáros állami földtulajdont hatszáz szerződéssel fedték le. A mostani 250 ezer hektár pedig több mint 6 ezer gazdálkodó megélhetését segíti majd. Így mintegy megtízszereződik az állami földbérlethez jutó gazdák száma - jelentette ki.


    A hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. földbérletével kapcsolatban a tények nem ismeretére utalt Bitay Márton. A társaság által elnyert 19 földrészlet bérleti joga közül 13-ra egyedül pályázott a cég, azaz itt nem is nyerhetett volna más. Mindez azt jelenti, hogy a korábban művelt 2500 hektáros területnek valamivel több mint a felére nyert újra használati jogot a társaság - fűzte hozzá az államtitkár.


    Hozzátette: a Csongrád megyei cég azért került


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Január végén lehet az osztrák-magyar agrárminiszteri találkozó

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 12.
Cikk forrása

Előreláthatóan január végén lehet Ausztria és Magyarország agrárminisztereinek találkozója, amelyen Magyarország új földtörvénye, illetve az azzal kapcsolatban megfogalmazott osztrák félelmek kerülnek előtérbe - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.


A napilapnak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter azt mondta: jelenleg háttéregyeztetés zajlik a megbeszélés időpontját és formáját illetően. A tárcavezetők tárgyalását szakapparátus készíti elő, amely tisztázza a felmerült kérdéseket, s csak ezek után lesz a miniszteri találkozó.


A Magyar Nemzet emlékeztetett: Ausztria mezőgazdasági minisztere december 21-én az Ö1 közszolgálati televízióban számolt be arról, hogy levélben kereste meg magyar kollégáját.


A lap úgy tudja: Andrä Rupprechter Fazekas Sándornak írt levelében azt kifogásolta, hogy az új földtörvény május elsejei életbelépésével megszűnnek a termőföldre szerzett haszonélvezeti jogok. Megfogalmazása szerint érthetetlen, miért fosztják meg honfitársait a legálisan megszerzett haszonélvezeti jogoktól, "amelyekért a kedvezményezettek



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Ángyán József: A patkánnyal a fényen kell harcolni

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 11.
Cikk forrása

Nemrégiben látott napvilágot Ángyán József legújabb, sorrendben immár ötödik jelentése a földekről. A tanulmányból lapunkban több elemzést is közöltünk. Interjúnkban egyfajta összegzésre kértük a volt államtitkárt arról: milyen következtetéseket vont le az eddigi adatokból" Kíváncsiak voltunk, hogy feltáró munkája miatt továbbra is kerülik-e őt volt "deszes frakciótársai. Megkérdeztük azt is: szerinte befolyásolják-e a tavaszi választások eredményét a napvilágra került visszás földügyek"


" Az eddigiekhez képest mi az újdonság a mostani jelentésében"

" Az egyik, hogy ez immár a teljes országra kiterjed. Először Fejér megyével foglalkoztam, aztán Borsoddal, később hozzátettem még Baranyát, a negyedikben már nyolc megyét elemeztem, ami már akkor is csaknem nyolcvan százalékban lefedte a földügyeket. Most viszont teljes körűen feldolgoztam a 19 megyét, azt a több mint 32 ezer hektárt, amelyet 2013. szeptember 1-jéig bérbe adtak. Tehát nem "mintát vettem..., ahogyan azt mondani szeretik egyesek, azzal


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Földmutyi: már a rokoni lenyúlás sem meglepő

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 11.
Cikk forrása

Földmutyi: már a rokoni lenyúlás sem meglepő

Földmutyi: már a rokoni lenyúlás sem meglepő

Hiába érte egyik botrány a másikat az állami földpályázatok ügyében, hiába teregette ki több folytatásban is a Fidesz-maffia szennyesét az azóta a frakcióból is kilépett korábbi államtitkár, Ángyán József, a kormányközeli oligarchák telhetetlensége nem ismer határt.



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



MSZP: folytatódott a vidéki Magyarország rombolása

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 11.
Cikk forrása


A szocialisták szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter "sikerjelentésével ellentétben" szemben ma már 4,6 millió ember él a létminimum alatt Magyarországon, elsősorban a falvakban.


Gőgös Zoltán, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke és Harangozó Gábor, a bizottság tagja közös közleményében azt írta: a kedvező időjárás viszonyoknak köszönhetően a magyar mezőgazdasági termelés volumene a 2011-es szintre állt vissza az elmúlt évben. Az MSZP szerint azonban a hitelkonstrukciók nem segítették a gazdákat, a szigorú feltételekhez kötött kölcsönök helyett jobb lett volna, ha inkább a kárenyhítési támogatásokat folyósították volna a termelőknek.

Közölték, a vidéki emberek életminőségének javulásáról szóló "miniszteri sikerjelentéssel" szemben ma már 4,6 millió ember él a létminimum alatt Magyarországon, elsősorban a falvakban.

A politikusok azt írták: a tavaly elfogadott új földtörvény kisemmiz 2 millió földtulajdonost, és 106 ezer mezőgazdasági alkalmazott munkahelyét kockáztatják azzal, hogy a termőföldet Fidesz-közeli gazdálkodóknak


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



MSZP: Lázár "fácán-tömeggyilkos", Fazekas meg hazudós

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 11.
Cikk forrása

Az MSZP agárpolitikusai szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hazudik, amikor a tavaly elfogadott új földtörvényt dicséri. Szerintük ugyanis a törvény kisemmiz kétmillió földtulajdonost.

A kedvező időjárási viszonyoknak köszönhetően 2013-ban a magyar mezőgazdasági termelés volumene a 2011-es szintre állt vissza. Hogy a tavalyi jó időhöz az Orbán-kormánynak mi köze volt, azt nem tudjuk. Az viszont biztos, hogy a Fazekas Sándor által büszkén kommunikált hitelkonstrukciók nem segítették a gazdákat - írja az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében Gőgös Zoltán, a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke, és Harangozó Gábor, a bizottság tagja.


A két szocialista politikus szerint a szigorú feltételekhez kötött kölcsönök helyett jobb lett volna, ha inkább a kárenyhítési támogatásokat folyósították volna a termelőknek. Azokat ugyanis olyan feltételekhez kötötték, hogy senki ne tudja igénybe venni. Hitegették ugyan a Duna menti gazdákat, de egy fillért nem kaptak több tízmilliós árvízkáruk ellenére.



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Csúsztatásnak nevezték Ángyán József állításait

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 10.
Cikk forrása

A hónap végén lezárul a Földet a gazdáknak program, amelynek keretében 250 ezer hektár állami termőföld bérletére pályázhattak gazdálkodók - mondta Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.

Az államtitkár hangsúlyozta: korábban a szocialisták által vezetett kormányok idején a mintegy 600 ezer hektáros állami földtulajdont hatszáz szerződéssel fedték le. A mostani 250 ezer hektár pedig több mint 6 ezer gazdálkodó megélhetését segíti majd. Így mintegy megtízszereződik az állami földbérlethez jutó gazdák száma - jelentette ki.

A hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. földbérletével kapcsolatban a tények nem ismeretére utalt Bitay Márton. A társaság által elnyert 19 földrészlet bérleti joga közül 13-ra egyedül pályázott a cég, azaz itt nem is nyerhetett volna más. Mindez azt jelenti, hogy a korábban művelt 2500 hektáros területnek valamivel több mint a felére nyert újra használati jogot a társaság - fűzte hozzá az államtitkár.

Hozzátette: a


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



hirdetés A hónap végén Lezárul a Földet a gazdáknak program

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 10.
Cikk forrása

Ángyán József független országgyűlési képviselő azt állítja, a földek pályáztatását a különféle érdekcsoportoknak juttatott területek aránytalan és igazságtalan elosztása, a családi gazdálkodók háttérbe szorítása jellemzi.

Fotó: MTI

A hónap végén lezárul a Földet a gazdáknak program, amelynek keretében 250 ezer hektár állami termőföld bérletére pályázhattak gazdálkodók - mondta Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földügyekért felelős államtitkára pénteken.

Az államtitkár hangsúlyozta: korábban a szocialisták által vezetett kormányok idején a mintegy 600 ezer hektáros állami földtulajdont hatszáz szerződéssel fedték le. A mostani 250 ezer hektár pedig több mint 6 ezer gazdálkodó megélhetését segíti majd. Így mintegy megtízszereződik az állami földbérlethez jutó gazdák száma - jelentette ki.

A hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. földbérletével kapcsolatban a tények nem ismeretére utalt Bitay Márton. A társaság által elnyert 19 földrészlet bérleti joga közül 13-ra egyedül pályázott a cég, azaz



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



A választásokig azonnal állítsák le a földek pályáztatását!

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 09.
Cikk forrása

Több mint 1300 hektár állami földet nyert a hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., melynek a legnagyobb tulajdonosa Lázár János anyai nagybátyja. A cég, valamint az ellenőrzése alá tartozó korlátolt felelősségű társaságok az állami földbérletpályázatokon eddig 27 pályázatot nyertek. A helyi konkurens, amely Hódmezővásárhely egyik legnagyobb munkáltatója, a pályázatok nagy vesztese lehet - írja a hvg.hu. A Jobbik leállítaná a pályázatokat.


A legnagyobb gazdálkodó a Hódmezővásárhely környéki Földeákon az a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., melynek fő tulajdonosa az államtitkár édesanyjának az unokatestvére, Gyapjas Károly. A zrt.-nek 2001 és 2012 júliusa között maga Lázár is az igazgatósági tagja volt, a vagyonnyilatkozatában szereplő, tulajdonában lévő földeket (kb. 40 ha) is a Gorzsai Zrt. műveli.


f




>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Földvásárlási roham indult év végén

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 09.
Cikk forrása

Földvásárlási roham indult év végén

Megugrott a múlt év második felében a termőföldek adásvétele, becslések szerint az árak is emelkedtek. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő szerint ennek oka az idén életbe lépett új földtörvény lehetett, mivel a vevők igyekeztek előre hozni vásárlásaikat, az eladók pedig - kihasználva a keresletet - emelték az árakat.



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



50 ezer hektár somogyi föld külföldi kézen

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 09.
Cikk forrása

Nem tetszik az osztrákoknak a magyar földtörvény, attól tartanak, hogy elvesztik a magyar földre megszerzett haszonélvezeti jogukat. Az Ausztria és Magyarország közti földvita következő fejezete lehet, amikor a magyar és az osztrák agrárminiszter tárgyalóasztalhoz ül, hogy tisztázzák a termőföld körüli kérdéseket. Becslések szerint a külföldiek mintegy három megyényi területen gazdálkodnak.


 A Somogy Televízió információi szerint, a megyében 50 ezer hektár lehet más nemzet szülöttének kezében. A magyar földre legálisan megszerzett haszonélvezeti jogot félti Andrä Rupprechter, osztrák földművelésügyi miniszter. Szerinte az új földtörvény májusi életbelépésével ez veszélybe kerülhet. Ezért kezdeményezett találkozót Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel.


 Szabó Tamás, megyei elnök, MAGOSZ:

- Megértem az osztrákok aggodalmát, egy biztos: nem hívtuk ide őket. Az osztrákoktól emlékezetem szerint soha semmi jót nem kaptunk most is valahogy így lehet ez a helyzet. Egyes merész vélemények szerint osztrák földbirtokosok Magyarországon hetszázer hektárnyi földet művelnek, további háromszázezer hektár termőföld brit, német, holland, olasz, francia és izraeli kézben van.


 Szabó Tamás,


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Január végén lehet az osztrák-magyar agrárminiszteri találkozó

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 08.
Cikk forrása

Előreláthatóan január végén lehet Ausztria és Magyarország agrárminisztereinek találkozója, amelyen Magyarország új földtörvénye, illetve az azzal kapcsolatban megfogalmazott osztrák félelmek kerülnek előtérbe - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.

A napilapnak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter azt mondta: jelenleg háttéregyeztetés zajlik a megbeszélés időpontját és formáját illetően. A tárcavezetők tárgyalását szakapparátus készíti elő, amely tisztázza a felmerült kérdéseket, s csak ezek után lesz a miniszteri találkozó. A Magyar Nemzet emlékeztetett: Ausztria mezőgazdasági minisztere december 21-én az Ö1 közszolgálati televízióban számolt be arról, hogy levélben kereste meg magyar kollégáját.


Andrä Rupprechter, kép: hjb.hu



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Visszadobta a földtörvényt a román elnök

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 07.
Cikk forrása

Visszaküldte megfontolásra a parlamentnek a földvásárlás feltételeinek szigorításáról szóló törvényt Traian Basescu román államfő kedden, így a jogszabály egyelőre nem lép hatályba.


Románia az elővásárlási jog kiterjesztésével szándékozik meggátolni, hogy az uniós átlagár töredékéért áruba bocsátott romániai mezőgazdasági területeket külföldiek vásárolják fel, miután január elsején lejárt erre vonatkozó - az uniós csatlakozáskor kikötött - hétéves moratórium.


A jogszabály elővásárlási jogot biztosítana az illető terület társtulajdonosainak, bérlőinek, a szomszédos telkek tulajdonosainak, az adott településen lakó gazdáknak és az államnak. Az államfő a törvény szövegében található ellentmondások tisztázását kérte a parlamenttől, példaként említve, hogy a jogszabály a címe szerint csak magánszemélyekre, tartalma szerint viszont jogi személyekre is érvényes.



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Ángyán-jelentésre alapozott feljelentés

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 07.
Cikk forrása


Ángyán-jelentésre alapozott feljelentés

Feljelentést tesz Lengyel Szilvia LMP-s országgyűlési képviselő Ángyán József legújabb, állami földpályázatokkal kapcsolatos jelentése nyomán.


A politikus mai sajtótájékoztatóján elmondta: feljelentését hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, valamint vesztegetés és annak elfogadása miatt megteszi az Országos Rendőr-főkapitányságon.  Az LMP-s politikus emlékeztetett a volt fideszes, jelenleg független országgyűlési képviselő megállapításaira, amelyek szerint a kormányoldalhoz közel állók jelentős földbirtokokhoz jutottak. Mint mondta, Ángyán Józsefnek az ország minden megyéjére kiterjedő vizsgálatának eredményei, valamint a pártjához érkező bejelentések is jelentős visszaélésekre utalnak, valószínűsíthető, hogy a legtöbb megyében egy szűk kör kezébe kerültek az állami földek.


A képviselő szerint nem a jogszabályban foglalt birtokpolitikai elvek szerint osztják a birtokokat, a földalapkezelő vezetői és döntéshozói pedig kötelezettségüket megszegve, nem a legjobb pályázatokat nyilvánítják nyertessé. Előfordult, hogy indoklás nélkül vontak vissza pályázatokat



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Földpályázatok: disznókat mindenhova!

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 07.
Cikk forrása

Azt a folyamatot vizsgáljuk Ángyán József jelentése alapján, amelynek során a kisemberek földhöz juttatásának "álomképe" olyan földtörvénnyé torzult, amely nagy teret ad tőkeerős társaságoknak, s nem zárja be a kiskapukat különféle visszaélések elől.


A romos, lakattal lezárt...
A romos, lakattal lezárt mezőcsáti házNépszabadság - Móricz Simon

Ángyán József legújabb, a földbérleti pályázatokkal kapcsolatos visszásságokat feltáró ötödik jelentéséből lapunkban elsőként közöltük a megyékre vonatkozó elemzéseket és a kishantosi vidékfejlesztési központ ellehetetlenítésének körülményeit. Ezúttal azt a folyamatot vesszük górcső alá, amelynek során a kisemberek földhöz juttatásának "álomképe" olyan földtörvénnyé torzult, amely nagy teret ad tőkeerős társaságoknak, s nem zárja be a kiskapukat különféle visszaélések elől: lehetővé teszi például egy cég székhelyének ide-oda



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Orbán szabadrabló üzemmódra kapcsolt

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 07.
Cikk forrása

Úgy tűnik, az állami megrendelések, a trafikok, a takarékszövetkezetek, a földek, a szerencsejáték-piac és a nyugdíjvagyon eltüntetése is kevés volt Orbán Viktornak ahhoz, hogy kifizesse a fideszes/lopeszes hadurakat és hű kiszolgálóikat. Ezért kormányzása utolsó hónapjaiban a 2002 elején már tapasztalt szabadrabló üzemmódra kapcsolt.

Miután kormányával az elmúlt 4 évben mindent mozdíthatót ellopott, sőt a földek esetében még a mozdíthatatlant is, jöttek az állami cégek élén tanyázó fideszes kádereknek kiosztogatott óriásprémiumok, majd a végkielégítések adójának radikális csökkentése. Az uralmát lopásra berendező Orbán Viktor most mindjárt lapot alapít.


Vajon mennyiből és kinek a zsebéből finanszíroznák ezt" A kérdés Navracsics Tibor igazságügy miniszternek szól, aki a veszprémi választókerületében már javában osztogatja a minisztériumi támogatásokat, és a hírek szerint Orbán lapját is két kézzel pénzeli.


Felszólítjuk Navracsics Tibort, hogy határolódjon el a



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Kishantoson folytatásban bízik a biogazdaság

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 07.
Cikk forrása

Reményt keltőnek tartják az ombudsman korábbi állásfoglalását a kishantosi biogazdaságnál, amely új megvilágításba helyezheti a gazdálkodó szervezet által benyújtott keresetet is.


"Minden esély megvan arra, hogy Kishantos a jövőben tovább működjön" - nyilatkozta a Világgazdaságnak Ács Sándorné. A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ kft. ügyvezetője lapunknak elmondta: továbbra is törvénytelennek tartják a biogazdaság áltat használt állami földekre kiírt pályázatok elbírálását. Ács Sándorné kijelentette: jelenleg már tart az az elszámolás, amely novemberben, amikor a pályázat nyertesei át akarták venni a földeket, még nem kezdődött meg. "Az NFA által írt levelek önmagában bizonyítják, hogy akkor az elszámolás még nem indult meg. Ha akkor átadtuk volna a földeket, a jogos követeléseinket sosem láttuk volna" - fogalmazott.

"Minden esély megvan arra, hogy Kishantos a jövőben tovább működjön" - nyilatkozta a Világgazdaságnak Ács Sándorné. A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ kft. ügyvezetője lapunknak elmondta: továbbra is törvénytelennek tartják a biogazdaság áltat használt állami földekre



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Kishantos ügye a Parlamenti Bizottság előtt - teljes anyag

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 05.


Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottságának 2013. december 18-án tartott ülésén készült dokumentum videók. Tájékoztató a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és Népfőiskola állami földhaszonbérleti pályázatával kapcsolatosan kialakult helyzetről az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztos-helyettes jelentésének ismeretében.
A hivatalos jegyzőkönyv itt olvasható.Az ülés határozatképtelenségéről bővebben itt olvashat.A videó felvételek itt tekinthetők meg.


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



És akkor az anyós is bekerül a Magyar Csapatba

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 05.
Cikk forrása

Az év utolsó napján Csányi Sándor azonnal eladott 63 ezer OTP részvényt, Ángyán József meg jelentést írt a földpályázati mutyikról. Végső soron állami marad az eladásra kínált Takarékbank, és visszaült a világ leggazdagabb üzletember trónjára Bill Gates, Orbán Viktor a családjával és egy magyar sílécmárkával pózolt, majd megírta: megalapítjuk a Magyar Csapatot. Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val.

Tarolnak a kormányközeli oligarchák a földbérletek kiosztásánál. Egyesek, például Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, településnyi területeket kapnak, de Simicska Lajos érdekeltségének is jut többszáz hektár, pályáztatás nélkül. Ez derült ki Ángyán József, a Fidesz volt képviselője és volt államtikára újabb földpályázatokról szóló jelentéséből. A hivatalos kormányzati kommunikációt cáfolva, a földek többségét nem családok, hanem cégek kapják, a bérbe adott területek nagy része mindössze néhány, a kormányhoz közelálló nagy érdekcsoportnak jut.


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



...Nagykutyák" osztoznak a zsírosabb falatokon

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 04.
Cikk forrása

Földbérletek | Elkészült Ángyán József legújabb jelentése az állami földek bérbeadásának visszáságairól.

A volt államtitkár arra a következtetésre jutott, hogy sok nyertes pályázó jut kis földterületekhez, és kevés "nagykutya" osztozik a zsírosabb falatokon. A több mint háromszáz oldalas tanulmány átfogóan, immár az ország valamennyi megyéjét górcső alá véve térképezi fel, melyik régióban kik jutottak jelentős állami földekhez. 


A volt államtitkár arra a következtetésre jutott, hogy sok nyertes pályázó jut kis földterületekhez, és kevés "nagykutya" osztozik a zsírosabb falatokon. A több mint háromszáz oldalas tanulmány átfogóan, immár az ország valamennyi megyéjét górcső alá véve térképezi fel, melyik régióban kik jutottak



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Válaszol a pályázatokkal kapcsolatos vádakra a mezőgazdasági, családi vállalkozás alapítója

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 04.
Cikk forrása

hirdetés Az állami földbérletpályázatok egyik legnagyobb nyertesének nevezte a csongrádi Héjja Testvérek Kft.-t Ángyán József. A kft. egyik alapítója, Héjja László nem érzi magát oligarchának. Mint emlékeztetett, családi cégük már akkor ezeket az állami területeket bérelte, amikor nem volt ilyen nagy a földéhség - írja a Délvilág Napilap.

Egész oldalas cikkben tárgyalja a Népszabadság Ángyán József országgyűlési képviselő jelentését az állami földek bérbeadásáról. A politikus szerint a helyben lakó gazdálkodók igazságtalanul kevés termőterülethez jutottak, általában a megszerezhető mennyiség egyharmadához. "A kétharmadot külső érdekeltségek vitték el a helyi gazdaközösségek elől" - állapítja meg Ángyán, aki szerint ebből a szempontból a legnagyobb vesztes a Csongrád megyei Baks. Az ide tartozó területekből ezer hektárt adott bérbe az állam a csongrádi Héjja Testvérek Kft.-nek. Ángyán úgy összesít, hogy e cég



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



A rongykereskedő és az építőiparos is nyert állami földeket

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 04.
Cikk forrása

hirdetés A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ (KVK), mintagazdaság és népfőiskola, valamint az egész intézményrendszert működtető nonprofit kft. ellehetetlenítésével külön esettanulmányként foglalkozik Ángyán József ötödik jelentése. A szombati Népszabadság cikke.

A kishantosi ügy azért is különösen érdekes, mert Magyarországon nagyon kevés olyan szervezet létezik, amely az ökológiai gazdálkodás módszereit a gyakorlatban tanítaná meg a gazdáknak. Ángyán szerint esetük az állatorvosi lóéra hasonlít: minden baj megtalálható benne, ami a földtörvénnyel kapcsolatos ellentmondásokat felerősíti. Az itthon és külföldön egyaránt ismert és elismert Kishantosi Vidékfejlesztési Központ sok szempontból rendhagyó intézmény, amely a kilencvenes évek elejétől, tehát lassan negyedszázada működik.


Az



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Ángyán-jelentés: Felcsút és Bábony is jól teljesített

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 04.
Cikk forrása

A bábonymegyeri Ághék nem csak Somogyban "arattak..., országos szinten is jól teljesítettek 2013-ban: ez is kiderül Ángyán József most elkészült ötödik földjelentéséből, mely immár az állami földbérlet-pályázatok somogyi összegzését is tartalmazza.

A somogyi kötődésű exállamtitkár, jelenleg független parlamenti képviselő gyűjtése szerint a megyében bérbe adott területek közel felét mindössze három nagy érdekeltség (a bábonymegyeri Ágh János és családja, a somogyszobi Claessens Group tulajdonosa és egyik cége, valamint a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft.) szerezte meg: ez a felső hat százalék az összes földterület több mint 45 százalékát kapta. A 20 hektár alatti nyertesek (vagyis a "kis, családi gazdálkodók...) a somogyi föld 14 százalékához jutottak. Országos összesítésben: a legnagyobb 67 nyertes érdekeltség a földterület 55 százalékát vitte el, a 20 hektár alatti nyertesek, vagyis az összes pályázati győztes 67 százaléka mindössze a földterület 14 százalékát tudta megszerezni.


"Az európai agrármodell is a kis és közepes családi gazdasági és szövetkezeti modellre épül" -


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Ángyán, a tüske

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 04.
Cikk forrása

Ángyán, a tüske

Kezünkben van megint egy újabb Ángyán-jelentés, vaskosabb minden eddiginél, és nem csak terjedelmében. Ha eddig bárki azt gondolta volna, hogy csak néhány megyére, Borsodra, Fejérre, Csongrádra vonatkozik a kormányzati földmutyi, mert itt voltak a leghangosabb botrányok, az alaposan téved.


S ha maradt is ki a csokorból néhány térség, Győr-Sopron, Vas vagy épp Zala, annak a tanulmány szerzője szerint pusztán prózai okai vannak. Vagy nem hirdettek eredményt, vagy a háttérben még folyik az ádáz osztozkodás a zsírosabb falatokon. Úgy tűnhet, egyszemélyes harcot folytat itt egy elszánt tudósember, akinek neve korábban épp a földújraelosztás hitelesítéséhez kellett. Ha ő mondja a gazdáknak most is, hogy jó lesz, akkor elhiszik. Sokkal jobban, mint ha Selmeczi Gabriella vagy Rogán Antal nézne mélyen a parasztember szemébe, s mondaná lassan, tagoltan, hogy a föld azé lesz, aki megműveli, nem adunk semmit



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Héjjáék az érem másik oldaláról

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 04.
Cikk forrása

Csongrád - Az állami földbérletpályázatok egyik legnagyobb nyertesének nevezte a csongrádi Héjja Testvérek Kft.-t Ángyán József. A kft. egyik alapítója, Héjja László nem érzi magát oligarchának. Mint emlékeztetett, családi cégük már akkor ezeket az állami területeket bérelte, amikor nem volt ilyen nagy a földéhség.


Egész oldalas cikkben tárgyalja a Népszabadság Ángyán József országgyűlési képviselő jelentését az állami földek bérbeadásáról. A politikus szerint a helyben lakó gazdálkodók igazságtalanul kevés termőterülethez jutottak, általában a megszerezhető mennyiség egyharmadához. "A kétharmadot külső érdekeltségek vitték el a helyi gazdaközösségek elől" - állapítja meg Ángyán, aki szerint ebből a szempontból a legnagyobb vesztes a Csongrád megyei Baks. Az ide tartozó területekből ezer hektárt adott bérbe az állam a csongrádi Héjja Testvérek Kft.-nek. Ángyán úgy összesít, hogy e cég 11 pályázattal több mint 1000 hektár állami föld 20 éves bérleti jogához jutott hozzá, és ezzel csaknem 85 százalékát



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



"Zsíros falatok": elkészült Ángyán jelentése

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 03.
Cikk forrása

Elkészült Ángyán József legújabb jelentése az állami földek bérbeadásáról, amelyet a volt fideszes, jelenleg független országgyűlési képviselő szerint a különféle érdekcsoportoknak juttatott területek aránytalan és igazságtalan elosztása, a családi gazdálkodók háttérbe szorítása jellemez - olvasható a pénteki Népszabadságban. Mészáros Lőrinc és Gerzsánszki Lajos érdekeltsége tarolt, utóbbi nem rokona Budai Gyulának.

A Népszabadság cikke szerint Ángyán József - korábbi megállapításait megerősítve - arra a következtetésre jutott, hogy sok nyertes pályázó jut kicsike földterületekhez, és kevés "nagykutya" osztozik a zsírosabb falatokon. A több mint háromszáz oldalas tanulmány az ország valamennyi megyéjét megvizsgálva térképezi fel, melyik régióban kik jutottak jelentős állami földekhez, és milyen, a kormányhoz vagy egyes tagjaihoz közel álló társaságok, személyek nyerték el



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Elkészült Ángyán József jelentése az állami földek bérbeadásáról

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 03.
Cikk forrása

Elkészült Ángyán József legújabb jelentése az állami földek bérbeadásáról, amelyet a volt fideszes, jelenleg független országgyűlési képviselő szerint a különféle érdekcsoportoknak juttatott területek aránytalan és igazságtalan elosztása, a családi gazdálkodók háttérbe szorítása jellemez.

Ángyán JózsefÁngyán József - korábbi megállapításait megerősítve - arra a következtetésre jutott, hogy



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



2013. évi CXXII. törvény a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 03.


a dokumentum letölthető innen


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Dél-amerikát vizionál Ángyán ötödik földviszony-elemzésében

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 03.
Cikk forrása

Elkészült Ángyán József legújabb, az összes megyére kiterjedő jelentése az állami földek bérbeadásáról - írta a Népszabadság. A volt fideszes, jelenleg független országgyűlési képviselő szerint a rendszert a különféle érdekcsoportoknak juttatott területek aránytalan és igazságtalan elosztása, a családi gazdálkodók háttérbe szorítása jellemzi.


Ángyán József - korábbi megállapításait megerősítve - arra a következtetésre jutott, hogy sok nyertes pályázó jut kicsike földterületekhez, és kevés "nagykutya" osztozik a zsírosabb falatokon. A több mint háromszáz oldalas tanulmány az ország valamennyi megyéjét megvizsgálva térképezi fel, melyik régióban kik jutottak jelentős állami földekhez, és milyen, a kormányhoz vagy egyes tagjaihoz közel álló társaságok, személyek nyerték el a haszonbérleti pályázatok ...legzsírosabb falatjait....


A nyertesek rangsorát Felcsút vezeti, amelynek pályázói - Mészáros Lőrinc polgármester, családtagjai és cége, a Búzakalász 66 Kft. (1327 hektár), Flier János



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Falugazdászok az agrárkamarákhoz: megtörtént az átvétel Békésben, Vas Megyében, és Tolnában is

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 02.
Cikk forrása

hirdetésA kormányhivataloktól a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarához került a falugazdász-hálózat 2014. január elsejétől. A Tolna Megyei Kormányhivatal és a megyei agrárkamara az átadással kapcsolatos részletkérdésekről szóló megállapodást az óév utolsó napján írta alá. Egy nappal később pedig Békés Megyében Erdős Norbert megyei kormánymegbízott és dr. Kulcsár László, a kamara megyei elnöke egyezett meg. Január 2-án sajtótájékoztatót is tartottak a gazdálkodókat érintő fejleményekkel kapcsolatban. Így értesítette a termelőket Tolna Megyében László-Varga Zsuzsanna, a kormányhivatal főigazgatója és Dr. Hadházy Árpád kamarai elnök is. A korábban Vas Megyei Kormányhivatal állományába tartozó tizenkét falugazdászt is a Vas Megyei Agrárkamarához helyezték át.

Itt az átadás során a Kormányhivatal folyamatosan együttműködött



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Az agrárkamarai törvény

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 01.
Cikk forrása

Ami az előzményeket illeti az agrárkamarai törvény koncepcióját majd tervezetét - a meghirdetett néppárti programunknak megfelelően - 2011 folyamán a VM Parlamenti Államtitkársága, hosszas - közel egy évig tartó - munkával, országos fórumok sorát végigjárva, az érintett szakmai műhelyekkel, szervezetekkel és a társadalom szereplőivel részletesen és több körben egyeztetve alakította ki. Ez a kereskedelmi és iparkamarától elkülönülő agrár-, élelmiszergazdasági és vidékfejlesztési kamarai koncepció - amely sok tekintetben hasonlított a jól működő, bevált osztrák rendszerre - a helyi földbizottságokon, a települési gazdaközösségeken alapult, és onnan, alulról építette fel az önálló megyei kamarákat. E megyei kamarák megválasztott vezetői az egyes szakmai területeknek és ágazatoknak megfelelő arányban választottak volna soraikból országos vezetést, megőrizve a megyei kamarák önállóságát. A törvény a listaállítás és választás szabályait, eljárásrendjét is - pontosan és konszenzussal - rögzítette.

Lemondásomat követően, a kormány által beterjesztett normaszöveg és indoklása azonban



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Az állami földek pályáztatás nélküli, "megbízási szerződéses" bérbe adása

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 01.
Cikk forrása

Az állami földek pályáztatást, nyilvánosságot megkerülő bérbeadásának úgy tűnik változatlanul tág tere kínálkozik, és az állam láthatóan előszeretettel alkalmazza is azt. Ennek egyik módszereként meghirdeti ugyan az NFA az adott, lejárt szerződésű földrészletre a bérleti pályázatot, ám azt - vélhetően a kritériumoknak mindenben megfelelő, nehezen elutasítható, igen jó helyi pályázatok miatt - utólag érvényteleníti, és - a föld megművelésének kötelezettségére hivatkozva - a nyilvánosság teljes kizárásával, megbízási szerződéssel az előre kiszemelt "csókos nyertesnek" adja bérbe. Az utóbbi időben ennek egyre több példájával találkozunk, melyek közül talán a somogyi Bábonymegyer gazdáinak esete kapta a legnagyobb sajtónyilvánosságot.[1] (Részletesebb leírását lásd a következő "Esettanulmányok" fejezetben).


A másik - tán még kiterjedtebben alkalmazott - módszer szerint a lejárt bérleti szerződésű területekre - különböző indokokkal - az NFA nem is hirdet földbérleti pályázatot. A meghirdetett területek mellett az ily módon meg



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



2014. január

© 2013 Kié legyen a föld?