Forrás: magyarhirlap.hu
2013. 03. 22.
A készülő új földtörvény kapcsán fejtették ki és erősítették meg az alapvető földbirtok-politikai kérdésekben álláspontjaikat a felek a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) legutóbbi egyeztetésén - közölte a szaktárca pénteken.
A közlemény szerint kedden találkoztak a Simon Attila István helyettes államtitkár, illetve Nagy Tamás MOSZ-elnök vezette delegációk, hogy egyeztessenek a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslatról, amelynek tárgyalása az Országgyűlés előtt folyamatban van.
A szaktárca tudomásul vette, hogy a földtörvény tervezetét a MOSZ testületei, illetve tagszervezetei nem támogatják, illetve a földtörvény vitatott rendelkezései közül egyes kérdésekben az álláspontok közeledtek, illetve megegyeztek.
A Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében hangsúlyozza, hogy a MOSZ által felvetett néhány szakmai jellegű javaslattal megegyezően - a mostani egyeztetéstől függetlenül - a minisztérium is a törvényjavaslat módosítását kezdeményezi. A szaktárca tervezi a haszonbérelhető terület nagyságához kapcsolódó foglalkoztatási kötelezettség elhagyását. Továbbá olyan módosítást kezdeményez az állattartás ösztönzésére, amely lehetővé tenné, hogy állattartók esetében a szükséges takarmányterület biztosításaként a törvényjavaslat szerinti eredeti 1200 hektáros felső birtokméret meghaladható legyen.
A tervezett módosítások értelmében nem gyakorolható előhaszonbérleti jog arra a mező- és erdőgazdasági hasznosítású földre, amelyet a mezőgazdasági termelő szervezet részére tulajdonosa, illetve annak tevékenységében személyesen közreműködő természetes személy vagy annak közeli hozzátartozója ad haszonbérbe - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) március 6-án sérelmezte, hogy kihagyták az új földtörvénnyel kapcsolatos előző napi, a vidékfejlesztési tárcánál lezajlott, a civilszervezetek képviselőivel tartott érdekegyezetésből a készülő földtörvénnyel kapcsolatban. Akkor a minisztérium ezt azzal indokolta, hogy a MOSZ azért nem kapott meghívást, mert az azt kezdeményező a 7 civil szervezet a MOSZ küldötteit nem választotta be a tárgyalópartnerek közé.
© 2013 Kié legyen a föld?