Az NFA Budapestről érkező ügyvédei dominálták a
tárgyalásokat Kishantos ügyében. A lehengerlő, erőszakos stílusért az egyik
tárgyaláson bocsánatot is kellett kérnie az NFA ügyvédjének a bírónőtől. Így
született ugyanazon a bíróságon, ugyanabban az ügyben az előző két elsőfokú
ítélettel ellentétes - szintén elsőfokú ítélet, mely a "salgótarjáni építési
vállalkozásnak" adott birtokvédelmet, Kishantos kérelmét pedig
elutasította.
Ebben a perben nem vizsgálják, hogy
jogosan nyert-e pl. az a Salgótarjánból a pályázati kiírás után Szabadegyházára
telepített Mező Vidék Bt nevű építési vállalkozás, mely mezőgazdasági
tevékenység híján nem is indulhatott volna pályázaton. Így tehát a bíróság
figyelmen kívül hagyva Kishantos érveit birtokvédelmet adott a
törvénytelen nyertesnek... A pályázati kiírások, a pályázati döntések és az ezek
alapján megkötött szerződések szemben állnak az Alaptörvény rendelkezéseivel, a
Nemzeti Földalapra vonatkozó törvénnyel, és a Nemzeti Vidékstratégiával, ezért
Kishantos a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól kérte ezek felülvizsgálatát, a
szerződések semmisségének megállapítását. Abban a perben az NFA három
ügyvédet vonultatott fel a bírónő legnagyobb meglepetésére - és sikerült
elérnie, hogy a második kitűzött tárgyalás is meghiúsult.
Ezek az ügyvédek kényszerítették bele az ún
"nyerteseket" a több mint 100 milliós kárt okozó április 12-i pusztításba is...
Nyilatkozataikból kiderült, hogy a növények kitárcsázását "jó megoldásnak"
tartják a jogi helyzet tisztázására. Olyan ez, mintha egy vitatott tulajdonú
házat ledózerolnának, hogy "ne legyen vita". Az, hogy Kishantossal nem számoltak
el, a mezei leltárt nem fizették ki, ezért a kitárcsázott növények Kishantos
tulajdonát képezték - nem számít. Egyáltalán semmi nem számít... A hatalommal,
és a joggal való visszaélés tipikus esete ez. Az "Állam" képviselői háborút
viselnek békés, és törvénytisztelő állampolgárok ellen.
A VM diadalittas győzelmi jelentései áruló jelei
ennek.
Kishantos, 2014. május
30.
Ács
Sándorné
ügyvezető
Kishantos
Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 05. 30.