Nekimentek a tiltakozóknak Kishantoson (+ videó!)

Egy pénteken készült videó szerint, az egyik nyertes üvöltözött és lökdösődött a helyszínen megjelent greenpeaces aktivistákkal – tudósít a hvg.hu.


Szombaton újabb kishantosi területre álltak be a traktorok - tudta meg a hvg.hu Ács Sándornétól, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ társvezetőjétől. Ezúttal Simon-Hornok Réka, az állami földpályázatok egy másik nyertese döntött úgy, hogy nem vacakol a törvényesség kérdésével. Szétrugdoshatják, félrehajíthatják a törvényeket, ahogy pénteken Szabó Zsolt tette a törvényt jelképező transzparensekkel. Birtokháborítást és önbíráskodást követnek el, de semmi sem számít, ha a hatalom mögöttük áll - tájékoztatott a kishantos központ egykori vezetője.


A hvg.hu pénteken számolt be arról, hogy a Kishantosnak kedvező bírósági ítéletek ellenére újra szántottak a traktorok, sőt Szabó Zsolt, az egyik „új nyertes” kukoricát vetett a biogazdaság földjein. A Greenpeace paragrafusjeles táblákkal hívta fel a figyelmet a törvénytelenségre, amelyeken Szabó Zsolt és az általa felbérelt traktorosok átgázoltak, az új nyertes lökdöste is a tiltakozó greenpeaces aktivistákat. Videó is készült az esetről.



Egy cég áll a háttérben"


Ács Sándorné arról is beszámolt, hogy a Szabó Zsolt földjein dolgozó gépet követve megbizonyosodtak arról, hogy a telephely, ahova visszatért, a Simon Kft. telephelye volt. A Simon Kft. nem nyertes, mivel már 2900 hektárt művel, nem pályázhatott az 1200 hektáros korlát miatt. Ezért az egyik tulajdonos, Simon Károly felesége pályázott, és nyerte el a legnagyobb kishantosi területet, 87 hektárt.


A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetője szerint pénteken a Simon Kft. három gépe dolgozott Szabó Zsolt földjén, aki önálló családi gazdaként pályázott. Ács Sándorné szerint az április 12-i több mint 100 millió forint kárt okozó pusztításban is vezérszerepet játszottak a Simon Kft. gépei. Ács Sándorné azt írta, ez az egyik ok, amiért megtámadták a pályázatok eredményét. Ugyanis a pályázati kiírás követelményeinek megkerülésével lett mégiscsak nyertes Simon László, a valamikori állami gazdaság, a Mezőfalvi Kombinát Ménesmajori kerületének egykori vezetője.



Előzmények


A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ a magyar és a német kormány megállapodása alapján jött létre 15 évvel ezelőtt a legszigorúbb minősítésű biovetőmag előállítására és biogazdaság üzemeltetésére. A gazdaság 452 hektár állami földterületen termelt, amelynek bérleti joga 2013 októberében lejárt. A földterület hasznosítására a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) meghirdette a területeket, a pályázatra a központ is jelentkezett, de nem nyert.


November 4-én a kishantosi földek két hivatalos átadás-átvételi procedúrája közül csak az egyik történhetett meg, mert az addigi bérlők, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. tulajdonosai megtagadták az állami földek hivatalos átadását a Nemzeti Földalapkezelő képviselőinek. Az NFA azonban átadta az érintett földterületeket az új bérlőknek. Április 12-én az állami földpályázaton nyertes új bérlők elkezdték beszántani a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. ősszel és tavasszal elvetett növényeit, a cég vezetői szerint több mint 140 millió forint értékű bionövény-állományt semmisítettek meg, ezért feljelentést tettek a rendőrségen.






Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 05. 11.
Cikk forrása

2014. május

© 2013 Kié legyen a föld?