Jegyzők a helyi földbizottságokról

Tisztelt J.  Úr!


A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény végrehajtási rendeletét a parlament még nem fogadta el, így a  helyi földbizottságok még nem alakultak meg.


Jelen pillanatban a Somogy Megyei Kormányhivatal Földhivatalának és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet által készített ajánlás figyelembe vételével látjuk el a földforgalmi törvény jegyzői hatáskörbe utalt feladatait a 2013. évi CXXII. tv., a 2013. évi CXXII tv., 2013. évi CCXII. tv,  a 474/2013. (XII.12.) korm. rendelet , és a 356/2007.(XII.23) korm. rendelet  alapján.


A földek tulajdonjogának megszerzésére vonatkozó rendelkezések 2014. május 1-i hatálybalépésével,  az adásvételi szerződésekre vonatkozó rendelkezéseket, a  60 napos kifüggesztési kötelezettség miatt, már  2014. március 1-től alkalmazzuk.( a törvény részletesen leírja, hogy milyen eljárást kell követni)


A jegyző feladata az elővásárlásra,valamint az elő-haszonbérletekre jogosultak részére elektronikus  tájékoztatót közzétenni a www.magyarország.hu kormányzati honlapon. A www.hirdetmény.magyarország.hu portálra  a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet kérésének megfelelően, az adásvételi szerződéseket( természetesen valamennyi természetes személyazonosító adat felismerhetetlenné tétele után) is feltöltjük.


Tisztelettel: Kné dr. Zs. Judit, igazgatási csoportvezető


***

Kedves Acs Sandorne,

 

en ma beszeltem a jegyzonkkel a polgarmesterunk jelenleteben. A G-i Kozos Onkormanyzati hivatal jegyzoje nem tud semmit, egy tervezetet latott, de az sem tartalmazott konkretumokat a helyi foldbizottsagok megalakulasara/kialakitasara.

 

Tovabbi jo munkat.

 
***

Tisztelt J. T.!


Egyenlőre várom a földbizottságok felállítására vonatkozó részletszabályokat.


Remélem lesz arra vonatkozó szabályozás, hogy ki kezdeményezi, hogyan hívja össze, ki lehet a tagja, ki javasolhat tagot stb. legalább féléves csúszás várható a működést illetően.

Szeretném megkérdezni, hogy a szervezett információgyűjtés mely szervezet
megbízásából történik.


Üdvözlettel:

H. Fné jegyző


***

Tisztelt J. T. úr!


A földforgalmi törvény, az azzal összefüggő rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló törvény és a kapcsolódó kormány rendeletek – véleményem szerint elég nagy káoszt okozott a földtulajdonosok, eladók, vevők, haszonbérlők, az ingatlan-nyilvántartók és az önkormányzati hivatalok részére is.

 

Ami az önkormányzati hivatalokat érinti, az adás-vételi szerződések, haszonbérleti szerződések hirdetményi úton történő közlése a 474/2013.(XII.12.) Kormány rendelet alkalmazásával.

A jegyző az iratjegyzékkel együtt a hozzá benyújtott adás-vételi szerződéseket és az elővásárlásra jogosultak jognyilatkozatait a nyilatkozattételre nyitva álló határidő leteltét követő 8 napon belül küldi meg a földforgalmi tv-ben meghatározottak részére.

 

A mezőgazdasági igazgatási szerv részére küldés esetén a jegyző az irattovábbítás tényéről - azzal egyidejűleg - értesíti az eladót. (Megjegyzem, számomra még nem egészen tiszta, hogy mely esetekben kell megküldeni a mg-i igazgatási szerv részére a szerződéseket és mellékletei)

A helyi földbizottságokkal kapcsolatban a Magyar Faluszövetségen keresztül (2014.04.17.) a Vidékfejlesztési Minisztérium Jogi Főosztálya az alábbi tájékoztatást adta:


"A helyi földbizottságokról szóló Korm. rendelet nem kerül kiadásra, ugyanis koncepcionális változtatásokat kell végrehajtani, amely igényli a Földforgalmi törvény előzetes módosítását, a Korm. rendelet kiadására csak ezt követően kerülhet sor. Ugyanakkor erre nyilvánvaló időbeli okokból nem kerülhet sor 2014. május 1-jéig, ezért a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. Törvény 103. § (1) bekezdése értelmében – amely rendelkezés szerint ha a településen 2014. május 1-jéig a helyi földbizottság tagjainak megválasztására nem kerül sor vagy a megválasztott helyi földbizottság működésképtelen, a mezőgazdasági igazgatási szerv a föld tulajdonjoga megszerzésének a hatósági jóváhagyása iránti eljárásban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának a föld fekvése szerinti területi szervét keresi meg állásfoglalás kiadása céljából – a Kamara jár el a helyi földbizottság hatáskörében. Tekintettel a helyi földbizottságokról szóló Korm. rendelet hiányára a jegyzőknek nincs feladata a helyi földbizottságok megalakulását illetően. A törvényi szabályok módosítását követően kerülnek kialakításra a helyi földbizottságok megválasztásának szabályai, amelyeknél figyelemmel leszünk a lebonyolításhoz szükséges kellő időigény biztosítására is."

Üdvözlettel:
H Fné jegyző






Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 05. 07.

2014. május

© 2013 Kié legyen a föld?