A hazai ökológiai gazdálkodás, és oktatás/ szemléletformálás fellegvára Kishantos. Vagy csak volt" Az elmúlt egy évben állami segédlettel mindent megtesznek a biogazdaság tönkretételéért. Íme egy félórás film, mely segít megérteni a történteket.
A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ 21 éve a biogazdálkodás és
az ehhez kapcsolódó oktatás hazai fellegvára. A Nemzeti Földalapkezelő
Szervezet döntése alapján 2013. november 1-től egyetlen hektár állami
föld bérletére sem jogosult az eddig általa művelt területből. Az
európai hírű ökogazdaság fennmaradásáért országos civil kezdeményezés
indult Szövetség Kishantosért néven.
Az alábbi dokumentumfilmet a Budapesti Dokumentumfilm Fesztiválra
készítette a Greenpeace Hungary és a Zöld Pók, melyet a Toldi Moziban
mutattak be. Hálás köszönet jár érte mindenkinek, aki áldozatos munkával
és az életét is veszélyeztető körülmények között dolgozva kiáll az
Igazság mellett!
Az elmúlt év történései fél órában, ill a témával kapcsolatos cikkeink >>>
© 2013 Kié legyen a föld?