Kerülik az ellenzéki kérdéseket a miniszterek a földprivatizáció
ügyében, a meghívott tárcavezetők nem mentek el arra a meghallgatásra,
amelyet az Országgyűlés szakbizottságának albizottsága tartott volna.
Távol maradt az állami földekért felelős államtitkár is.
Üresen maradt Fazekas Sándor és Lázár János széke. Az
Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottságának üléséről
a földművelésügyi miniszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter
is távol maradt, ahogy a kormánypárti tagok is. Így a testület
határozatképtelen volt. Az ellenzék a földprivatizáció részleteiről
kérdezte volna a tárcavezetőket.
„Ez már régóta nem demokrácia,
ami itt van. Ez egy felelőtlen, elképesztő politizálás, én javaslom
egyébként, hogy ha már Magyarországot nem Magyar Köztársaságnak hívják,
lassan kereszteljük át Magyarisztánnak, mert ilyet, körülbelül az
»isztánokban« lehet látni, ami itt zajlik” – fogalmazott Harangozó
Gábor, a mezőgazdasági bizottság MSZP-s alelnöke.
Diktatúrát emlegetett az LMP szakpolitikusa is.
„Fenntartom azon állításomat, hogy nem fejeződött be a rendszerváltás.
Ez egy egypártrendszer 2.0, ahol egy párt eldönthet mindent, anélkül,
hogy ellensúlyok, ellenzéki vélemények és a társadalom egy komoly
szegmensének az értékei mellett bármi történhetne” – fejtette ki Sallai
R. Benedek.
A Jobbik képviselője sem értette, hogy miért nem
hajlandó a kormány tájékoztatni a parlamenti pártokat. „Én is
elképesztőnek tartom ezt a hozzáállást, és szintén úgy gondolom, biztos,
hogy találtak volna olyan embert a minisztériumban, aki képes lett
volna itt legalább a saját álláspontjukat képviselni és megpróbálni
megmagyarázni ezt az őrültséget, amire készülnek” – fogalmazott Magyar
Zoltán.
Érthetetlen a Jobbik és az MSZP tiltakozása – mondta
szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető
miniszter.
„2010 előtt a Magyar Szocialista Párt az állami
földterületeket árveréseken érvényesítette és értékesítette, tehát
árveréseket rendeztek állami földek értékesítésére. Gőgös Zoltán akkori
földművelésügyi minisztériumi államtitkár szervezésében, tehát az ő
tiltakozása ilyen értelemben kicsit furcsának tűnik. A Jobbik
tiltakozása pedig azért nem érthető, mert azt gondoltuk eddig, hogy a
Jobbikkal abban egyetértünk, hogy Magyarországon nem a nagybirtokot kell
támogatni” – fejtette ki Lázár János.
Az állam 300-380 ezer
hektár földet ver dobra, egy hétfőn megjelent kormányhatározat szerint
az árveréseket év végéig le kell zavarni. A földművesek kedvezményes
kölcsönt vehetnek fel a föld megvásárlásához a Magyar Fejlesztési
Banktól, de a hitelfeltételek egyelőre nem ismertek.
Cikk megjelenésének dátuma: 2015. 09. 24.
Cikk forrása