Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 187

Puszira osztották az állami földeket

Szubjektív értékelés alapján döntöttek a földpályázatokról, olyanok nyertek, akik a számonkérhető vállalások alapján nem juthattak volna földekhez – írja a VS. Így golyózták ki a kishantosi mintagazdaságot és így juthatott földekhez a felcsúti polgármester és családja is.


Elkezdődött a Kishantosi Mintagazdaság pere a Nemzeti Földalapkezelővel szemben, azonban már nem a birtokvédelem miatt zajlik a jogi háború, hanem azért, mert a kishantosiak az egész pályázati eljárást vitatják – tudósít a VS. A mintagazdaság által bérelt 452 hektár földet az állam 2012-ben megpályáztatta, a biogazdaság egyetlen hektárt sem nyert


Kapott viszont a szomszédos Mezőfalva polgármestere és egy salgótarjáni közműépítő cég is. Az utóbbi, a Mező-Vidék Bt. az objektív és számon kérhető vállalásokra a legalacsonyabb pontszámot kapta, gazdálkodási tervére azonban annyit kapott, hogy azzal a többiek fölé tudott kerekedni. Csakhogy a gazdálkodási tervet szubjektíven értékelik, ráadásul a földalapkezelő honlapján ezeket meg sem lehet találni.


Ugyanilyen körülmények között jutott földhöz a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Búzakalász 66 Kft., valamint Mészáros felesége és testvére is. Ők ráadásul a gazdálkodási tervre mindenütt a maximális 150 pontot kapták.






Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 07. 02.
Cikk forrása


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 276

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1004

2014. július


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Csányi Sándor: drágulni fognak az élelmiszerek


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

„Agrártámogatási reform”: a nagyoknál köt ki a 20 milliárd is...


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Naponta érik durva bántalmazások a gyógyítókat - hetilapszemle


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Agrártámogatás lesz, csak nem tudni, miből


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Nyerőemberek


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Rosszul jár az agrárium derékhada...


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Pista, komoly sertés-szakember voltál!


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Nem közeledtek az álláspontok a területalapú támogatásokról a mezőgazdasági bizottságban


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Területalapú pénzek: merevek az álláspontok


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Nem tudnak majd törleszteni, és újabb hitelt felvenni


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

EX LEX állapot a helyi földbizottságok ügyében


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Ángyán: Az agrártámogatási reform csak kommunikációs trükk


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Ha megszűnik az AKG-támogatás: újabb 72 milliárd forintot buknak a gazdák


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Területalapú támogatások elvonásának vesztesei


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

VI. jelentés a földről


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Rosszul járnak a nagygazdaságok


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Megvont agrártámogatás: nem csak a nagybirtokosokat sarcolják meg


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Támogatás-elvétel: csődbe megy a Hortobágyi Nemzeti Park...


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Saját magát is csődbe viheti az állam" - Jelentett a Telenor


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Nem kapnak területalapú támogatást a nagyüzemek


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Több mint 40 ezret buknak egy hektáron a nagybirtokosok


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Ők kapták tavaly a legtöbb területalapú támogatást


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Kellemetlen hírt kaptak a gazdálkodók - Katasztrófa lehet a vége


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Kishantos nyert, vesztett, és megint nyert


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Kishantos ismét pert nyert


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Földtörvényt módosítana az LMP


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Jogalkotási baki sújthatja a kerttulajdonosokat az MSZP szerint


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Kerttulajdonosok bánhatják a földtörvényt


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

A panelproli a krumplin spórol


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Elveszi a kormány a legszebb tokaji magánbirtokot...


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Lépfene - be kell tartani a szabályokat az államtitkár szerint


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

LMP: a földtörvénynek csak negatív hatásai vannak


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Jakab István: Csak eredményes gazdálkodással lehet megtartani a földet


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Lefölözik az agrárnagyüzemek támogatását


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

A földtörvény védi a helyben gazdálkodókat


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

A mozgólépcsők engedélyezése és az agrárkamara mindenhatósága


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

A jövő kiárusítása" – Az EU-USA szabad kereskedelmi tárgyalások veszélyei


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Miért is elégedett a Földtörvénnyel a MAGOSZ...


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Jakab már érzi az új földtörvény kedvező hatását


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Magosz-küldöttgyűlés – Jakab: az új földtörvény kedvező hatása már érezhető


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Orbán: Megvédjük a földtörvényt Brüsszelben


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Kezd beérni az új földtörvény


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Botrány a kertbérletek miatt


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Puszira osztották az állami földeket


Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Színjáték az állami földpályázat - itt a bizonyíték!

© 2013 Kié legyen a föld?