Nem biztos, hogy meglesz a 200 ezer aláírás

A Gőgös Zoltán által az állami földek értékesítésének tilalmáról szóló népszavazáshoz összegyűjtött aláírások csaknem kétharmadát feldolgozta már a Nemzeti Választási Iroda (NVI), az eddigi ellenőrzés alapján úgy tűnik, az érvényes aláírások száma talán eléri a 200 ezres határt, „de nem biztos” – mondta Pálffy Ilona, az NVI elnöke a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén.

Gőgös Zoltán szocialista politikus magánszemélyként nyújtotta be a népszavazási kérdést, amely így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról...”. A politikus június 28-án adta le az összegyűjtött íveket, az NVI pedig július 4-én kezdte meg az ívek ellenőrzését.


Pálffy Ilona elmondta: a kezdeményezés szervezője 27 973 ívet adott le. Hétfőig az összes leadott aláírásgyűjtő ív 67,2 százalékát dolgozták fel


13 ezer elveszett, mert nem volt azonosítható az aláíró


Az ellenőrzés során eddig 126 380 érvényes aláírást találtak, vagyis az ellenőrzött aláírások 82,4 százaléka volt érvényes. Érvénytelen volt 26 958 aláírás, ebből 8874 volt úgynevezett kettős ajánlás, 2861 „adathiányos”, 13 901 esetben pedig azért volt érvénytelen, mert az adatok alapján nem lehetett egyértelműen azonosítani a választópolgárt. További 1255 esetben nem volt választójoga a népszavazási kezdeményezést támogatónak, 67 esetben pedig az aláírás nem arra a támogató választópolgárra vonatkozott, akinek az adatai az ív sorában szerepeltek.


Pálffy Ilona azt mondta, az eddigi ellenőrzés alapján úgy tűnik, az érvényes aláírások száma talán eléri a 200 ezres határt, „de nem biztos”. Amennyiben a népszavazási kezdeményezést legalább 200 ezer választópolgár támogatta aláírásával, az Országgyűlésnek ki kell írnia a referendumot.






Cikk megjelenésének dátuma: 2016. 07. 18.
Cikk forrása

2016. július

© 2013 Kié legyen a föld?