Statáriális módon, indoklás nélkül megszüntetik Dr. Ángyán József egyetemi intézetét

Orbán Viktor 3. kormánya, Balog Zoltán felügyelő minisztersége, Tőzsér János rektorsága, Gyuricza Csaba dékánsága és Urbányi Béla mb. intézetigazgatósága idején megszüntetik a Szent István Egyetem Környezet és Tájgazdálkodási Intézetét.


A  Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsa ülésén a KTI nevű intézet indoklás nélküli megszüntetéséről és tanszékei feloszlatásáról döntött. A döntést a Szenátus 2014. szeptember 24-i ülésén megerősítette, ezzel véglegessé tette, hogy a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a SZIE-KTI 2014. szeptember 30-án megszűnik, 24 éves története véget ér.


A megszüntetésre vonatkozó javaslatot előterjesztő Dr. Gyuricza Csaba dékán maga is ebben az intézetben (SZIE KTI) szerezte diplomáját... azt a közösséget számolja fel, melynek maga is tagja volt, ahonnan elindult pályája.

A külső kényszereknek engedelmeskedő egyetemi vezetők, a kari tanács és a szenátus tagjai gondolkodás nélkül keresztül gázoltak kollégáikon, és a KTI diákjain, valamint az egyetem érdekein - hiszen a KTI az egyik legelőremutatóbb, legsikeresebb része volt az egyetemnek. A ki tudja honnan - talán a sportcsarnokból - érkező parancsot a tiszteletreméltó egyetemi tanárok gondolkozás nélkül végrehajtották.

Ezzel a gödöllői egyetem méltatlanná vált Szent István nevének viselésére.

Részletek Dr. Ángyán József írásában.






Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 09. 27.

© 2013 Kié legyen a föld?