Sallai R. Benedek képviselő azt mondta, a bejelentésekkel ellentétben
nem látják, hogy társadalmi konzultáció zajlana az ügyben. Azt sem
tartotta elfogadható érvnek, hogy jelentősen megnőtt a külföldi
állampolgárok vételi szándéka, mert – szavai szerint – ha az állam nem
akarja eladni a területeket, akkor azokat nem veszélyeztetik a külföldi
befektetők.
Ha a földpályázati rendszer valóban olyan sikeres lenne, mint amilyennek kommunikálják, akkor végképp nem érthető, hogy miért kellene eladni a termőföldeket – fogalmazott Sallai R. Benedek. Szerinte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslata, hogy a kormány 2017. június 30-áig írja ki a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklus minden magyar pályázatát "pénzlenyúlás”, és az a célja, hogy a Fidesz 2018-ban már EU-s pénzeket is a kampánycéljaira használjon fel.
A képviselő szerint egyébként “nem lenne ördögtől” való a kiírások felgyorsítása, ugyanis 2014 eleje óta a vidékfejlesztési fejezetekből nem írtak ki új pályázatokat. Ha ezek a források gyorsabban és hatékonyabban tudnák szolgálni a vidék felzárkóztatását és az önfenntartó gazdaságok létrehozását, akkor az jó lenne – szögezte le.
A politikus szerint viszont a héten Brüsszel által elfogadott magyar vidékfejlesztési program rossz. A legtöbb kis- és közepes vállalkozó nem fog tudni hozzáférni a forrásokhoz, miközben sok, eddig meghatározó szereplőt, például civil szervezetet és vidékfejlesztőt is kizárnak a legtöbb jogcímből – érvelt.
Ha felgyorsítják a pályázatok kiírását, akkor az innovációs központoknál, pályázatkezelőknél a következő két-három évben lesz munka, utána viszont leépítés várható – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: ugyanez a gond fog jelentkezni a pályázatírói szektorban is.
© 2013 Kié legyen a föld?