A jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó
biztoshelyettes szerint a biogazdálkodás eredményeként évtizedek alatt
kialakult környezeti érték méltó az alkotmányos védelemre.
Szabó Marcel azok után közölte ezt hétfőn az MTI-vel, hogy a Fejér
megyei Kishantoson az állami földpályázaton nyertes új bérlők szombat
reggel elkezdték beszántani a korábbi - földpályázatokon vesztes -
bérlő, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. által ősszel és
tavasszal elvetett növényeket.
A biztoshelyettes közleményében hangsúlyozta: Kishantos kapcsán indult
vizsgálat során Székely László alapvető jogi biztossal együtt még tavaly
decemberben állapította meg az alkotmányos védelemre való
alkalmasságot. Mint írta: az állami tulajdonban lévő termőföldek
haszonbérbe adásával kapcsolatos jogi szabályozásnak figyelembe kell
vennie az Alaptörvény erre vonatkozó passzusát.
Jelezte, hogy a
biztos és helyettese 2013 decemberében felhívta a vidékfejlesztési
minisztert, hogy tegye meg az értékek megóvását biztosító
intézkedéseket. A miniszter február 5-én kelt válaszlevelében azt a
tájékoztatást adta, hogy intézkedett "a javasolt, illetve kifogásolt
szempontok, valamint eljárási hiányosságok figyelembevételéről,
pótlásáról". Emellett ígéretet tett arra is, hogy létrehozza azt a
szakmai fórumot, amelynek bevonásával kidolgozza az alkotmányos
védelemhez szükséges stratégiát és intézkedési tervet, és kérte az
ombudsmani hivatalt a bizottság munkájában való részvételre - olvasható
az ombudsmani hivatal közleményében.
A biztoshelyettes
aggályosnak tartja, hogy a bizottság nem alakult meg, és azt sem tudni,
hogy a miniszter milyen intézkedéseket tett azért, hogy megőrizzék a
létrejött környezeti értékeket.
Kishantoson több civil szervezet
aktivistái, valamint ellenzéki politikusok is tiltakoztak, egyebek közt
azzal érvelve, hogy a biominősítésű vetemények elpusztításával
felbecsülhetetlen mértékű eszmei kárt okoztak az új bérlők.
A
kishantosi központ vezetői szerint a földpályázaton nyertes gazdák
"nincsenek birtokban", és több bírósági per is folyamatban van, amelyek
lezárultáig jogtalan a tevékenységük.
A nyertes földbérlők szerint viszont ők jogszerűen használják a földeket, és a jogtalanul elvetett növényeket kiszántják.
Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 04. 14.
Cikk forrása