Tényleg módosítani kell a földtörvényt

Brüsszel szerint legitimációs gondokat okozhat, ha a helyi földbizottságok tagjait maguk a földművesek képviselői választják maguk közül. Az agrártárca megoldási javaslata, hogy a helyi települési képviselők válasszák meg őket.

Egy sajtóinformáció szerint a kormány változtatna a május elsején életbe lépő, de már elfogadott mező- és erdőgazdálkodási földek forgalmáról szóló törvényen, hogy a demokratikus elvek erőteljesebben érvényesüljenek a helyi földbizottságok felállításakor, miután az unióból is kifogásolták az erre vonatkozó előírásokat.

Ezzel összefüggésben Simon Attila István, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkára kijelentette: továbbra is garantált a magyar termőföld védelme, mert az országgyűlés által elfogadott mező- és erdőgazdálkodási földek forgalmáról szóló törvény életbe lép.

A helyettes államtitkár jelezte: a földforgalmi jogszabály minimális módosításáról van szó, amit az tesz szükségessé, hogy a vidékfejlesztési tárca tudomására jutott: Brüsszelben felvetődött, hogy a helyi földbizottságok megválasztása legitimációs gondokat okozhat, ha azokat a helyi földművesek - a helyben földhasználati joggal rendelkező gazdák - képviselői saját maguk közül választják. Ezért volna szükség a jogszabály-módosításra, hogy ez - az esetleges - kifogás kiküszöbölhető legyen. Ennek egyik lehetséges módja lenne, hogy a helyi földbizottságokat a helyi képviselőtestület választaná meg a helyi gazdák közül. Így a legitimáció egyértelműen biztosított lenne. De a törvényt az Országgyűlésnek kell módosítania - jegyezte meg. Az új parlamentről beszélt, noha épp a földtörvény miatt – ellenzéki kezdeményezésre – lehet, hogy a jelenlegi is tart egy rendkívüli ülést.

Simon Attila István leszögezte: a helyi földbizottságok megalakítása és működése csak az egyik garanciális elem, amely szavatolja, hogy ne kerülhessen magyar termőföld külföldiek kezébe május elseje után se. Termőföldet Magyarországon - a moratórium lejárta után is - csak magánszemély szerezhet, de csak olyan magánszemély, aki megfelel a földműves fogalomnak; nem birtokolhat senki 300 hektárnál nagyobb földterületet; továbbá a földszerzéshez hatósági jóváhagyás szükséges; illetve a helyi földbizottságok minden tulajdonjog szerzés esetében vétójoggal rendelkeznek.

A helyettes államtitkár úgy vélekedett: ha az újonnan megalakuló országgyűlés az elsők között módosítja a szóban forgó törvényt, akkor gyakorlatilag semmi akadálya nincs a helyi földbizottságok megválasztásának a helyi képviselőtestületek által. Amíg pedig a helyi földbizottságok nem működnek, addig - az elfogadott törvény úgy rendelkezik - a helyi földbizottságok helyett az adott ügyben eljáró hatóság megkeresi a területileg illetékes Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökségét. Ez a testület hoz döntést az adott ügyben akár pozitív, akár negatív tartalommal. De ez a köztes állapot vélhetően csak másfél-két hónapig állhat majd fenn. Ez után pedig minden magyar településen megalakulhatnak a helyi földbizottságok - tette hozzá.





Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 04. 18.
Cikk forrása

2014. április

© 2013 Kié legyen a föld?