Megint a botrányos földtörvényt fényezte a kormány

Megint a botrányos földtörvényt fényezte a kormány

 
 

Európa egyik legszigorúbb és leginkább gazdabarát földtörvénye a közelmúltban elfogadott magyar jogszabály, amely garancia arra, hogy e nemzeti kincs végérvényesen hazai kézben marad - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter a Föld-ünnepen és Jászsági Aratónapon szombaton, Jászapátiban.

Fazekas Sándor hangsúlyozta: a magyar kormány meghallgatta és teljesítette a vidék akaratát akkor, amikor az Országgyűlés a helyben lakó gazdák kezébe helyezte a föld sorsát.

Hozzátette: a törvény előkészítésének egy éve alatt elegendő idő jutott a vélemények és javaslatok megfogalmazására, melyek közül sok be is épült az új jogszabályba. Fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy a gazdatársadalom ne higgyen „azoknak a hangoskodóknak, akikben csak most ébredt fel az érdeklődés a magyar föld és a megműveléséből élők sorsa iránt".

Pedig a földtörvény elfogadhatatlan, hogy miért, azt korábban megírtuk.

alfahir.hu






Cikk megjelenésének dátuma: 2013. 07. 07.

© 2013 Kié legyen a föld?