A föld magyar kézben marad

A föld magyar kézben marad


Európa egyik legszigorúbb és leginkább gazdabarát földtörvénye a közelmúltban elfogadott magyar jogszabály, amely garancia arra, hogy e nemzeti kincs végérvényesen hazai kézben marad – jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter a Föld-ünnepen és Jászsági Aratónapon szombaton, Jászapátiban.

Fazekas Sándor hangsúlyozta: a magyar kormány meghallgatta és teljesítette a vidék akaratát akkor, amikor az Országgyűlés a helyben lakó gazdák kezébe helyezte a föld sorsát.

Hozzátette: a törvény előkészítésének egy éve alatt elegendő idő jutott a vélemények és javaslatok megfogalmazására, melyek közül sok be is épült az új jogszabályba. Fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy a gazdatársadalom ne higgyen „azoknak a hangoskodóknak, akikben csak most ébredt fel az érdeklődés a magyar föld és a megműveléséből élők sorsa iránt”.

Budai Gyula parlamenti államtitkár az eseményen emlékeztetett: a kormány az idén áprilisban arról döntött, hogy ez év végéig közel 200 ezer hektár földre fog kiírni haszonbérleti szerződést, és ebből 132 ezer hektárnyit már meghirdetett. Hozzátette: e területek bevonására is szükség van ahhoz, hogy létrejöjjön a vidék gerincét adó új agrár-középosztály Magyarországon.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy Péter, Pál napja nem csak az aratás és a magyar parasztság ünnepe, úgy fogalmazott: arra a közel 600 ezer emberre is emlékezni kell ilyenkor, akiket több mint 900 ezer hold földtől fosztottak meg és kulákként hurcoltak el a magyar vidékről 1948 és 1953 között.

Jakab István, az Országgyűlés fideszes alelnöke köszöntőjében emlékeztetett: a termőföld az egyetlen, mely szakszerű használat mellett nem amortizálódik, csak nő az értéke. Kiemelte, hogy ebben a kormányzati ciklusban a hazai mezőgazdaság minden évben közel 1 milliárd forinttal tudta növelni exportját, csökkenő behozatal mellett.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a seregszemlén jelezte, hogy az idén a tavalyinál jobbak a szántóföldi terméskilátások, ám a csökkenő felvásárlási árak okozta gondokkal véleménye szerint a kamarának érdemben kell foglalkoznia.

Közölte, hogy hamarosan minden érintett felet védő, és kellő garanciákat tartalmazó szerződésmintát dolgoznak ki. Az állami stratégiai készletek feltöltése érdekében felvásárolni tervezett 30 ezer tonna gabona pedig megszünteti az értékesítési kényszert és a spekuláció ellen hat – mondta.

Az esemény házigazdája, Pócs János fideszes országgyűlési képviselő, Jászapáti polgármestere előadásában kifejtette: az új földtörvény elfogadásával lezárult egy korszak és egy új kezdődött a magyar mezőgazdaság történetében. Hozzátette: eddig ugyanis a földnek csak ára volt, ám mostantól értéke is van.






Cikk megjelenésének dátuma: 2013. 07. 07.

© 2013 Kié legyen a föld?