Mészáros Lőrinc meg a foci lehet a kapocs Herceghalom és a népszavazási balhé között...

Herceghalmon már az ezredforduló előtt felbukkantak Fidesz-közeli, illetve felcsúti vállalkozók, a település második legnagyobb munkaadója Mészáros Lőrinc. Apolgármester összeveszett Fidesszel, s az is lehet, hogy a népszavazási akcióval kezdte volna a viszony helyreállítását.


Miért épp Herceghalom" – találgatja két napja a fél ország arra utalva, vajon hogyan csöppent a takaros és módos, de nem különösebben izgalmas település hírében álló község első embere a Nemzeti Választási irodánál történt balhéba. A település mindeddig leginkább a helyi „állami” gazdaságról ismert – a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság Zrt. (HKG, jelenlegi nevén Agrosystem) a piszkos tizenkettőnek titulált gazdaságok között került Fidesz-közelbe az első Orbán-kormány idején.


A HKG-ban már 1999-ben felbukkant igazgatósági tagként a felcsúti Flier János, akit töretlenül Mészáros Lőrinc egyik gazdasági „követeként” szokás emlegetni az Észak-Dunántúli régióban, a vezérigazgató pedig az Orbán-családdal utóbb ingatlanüzleteket kötő Bodnár Sándor lett – írja az Átlátszó. Többszöri cégátalakulások után 2013-tól a Talentis Group Zrt. lett az Agrosystem minősített többségi tulajdonosa. A Talentist a cégiratok szerint február 9-én vette át a céget Mészáros és felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix. A Mészáros-házaspár 50-50 százalékos részvényesek lettek.


A privatizáció idején nem kapta meg a HKG az állami földek tulajdonjogát, „csak” azok 50 éves bérletét, igaz, az akkori hírek 4 ezer hektárról szóltak. Az ötvenéves bérletből még hátralevő idő azt jelenti, hogy ezek a bérelt földek hosszú időre gyakorlatilag Mészáros-birtokká váltak.


Erdősi László polgármester – akinek felesége kopaszok segítségével beelőzte a szocialista népszavazási kérdés beadását az NVI-nél – elméletben nincsen jóban a Fidesszel. 2010-ben még a párt támogatásával lett polgármester, a viszony információink szerint akkor romlott meg, amikor a településvezető nem tett eleget egy háttéralkunak, miszerint a ciklus közben fokozatosan háttérbe vonul alpolgármestere javára.


A 2014-es önkormányzati választásokon már független színekben indult és nyert – beelőzve fideszes versenytársát is. Akadnak ugyanakkor a településen, akik úgy értelmezik a mostani felpezsdült hangulatot és a friss változásokat, hogy az egyébként nagy focirajongó hírében álló Erdősi éppenséggel egykori pártja rokonszenvének visszaszerzését is remélhette attól, hogy családja részt vesz egy olyan akcióban, amely blokkolja a Fidesz számára kockázatos kimenetelű népszavazást.







Cikk megjelenésének dátuma: 2016. 02. 25.
Cikk forrása

© 2013 Kié legyen a föld?