Indul a földárverés Csongrád megyében is - decembertől sűrűn csap le a kalapács

Csongrád megye - Csongrádban 544 földdarabra, összesen 8265 hektárra lehet alkudni: elkezdődik az állami hektárok nyilvános árverése. Az év végéig lezavarják a liciteket; lesz, aki jól jár, lesz, aki nagyon rosszul.


– Nem engedhetjük meg, hogy az állam elaprózza a 230 éves Ménesbirtok által használt területet, hogy utána 60-80 gazdálkodó használja. Egy tagban kell tartani – mondta Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere a vasárnapi tüntetésen. Azért demonstráltak, mert ha kihúzzák az államtól bérelt földeket a Ménesbirtok alól, tönkremehet. A bérleti szerződés 2016 végéig szól, 2017-től föld nélkül maradhatnak.


Ugyanez a helyzet a vásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt.-nél is. Antal Gábor vezérigazgató kérdésünkre elmondta, most 3400 hektár szántót, 1000 hektár legelőt bérelnek az államtól, szerződésük szintén 2016 végén jár le.


 A jövő héten kezdődő földárveréseken az összesen 4400 bérelt hektárjukból 2000-et hirdettek meg licitre. Arra a felvetésre, hogy magánszemélyektől is visszabérelhetik a területet, azt mondta, nehéz ügy, mivel az erre „jogosultak" sorában ők az utolsók. Az ország egyik legnagyobb állatállománya a vásárhelyi Hód-Mezőgazdáé. A cégnek több mint 3700 szarvasmarhája van, 1450 kocát és szaporulatát gondozzák, a földterület a takarmány megtermelése miatt kell.



A megyében december 2-ától lehet licitálni a 3 hektárnál nagyobb állami földterületekre. A törvény értelmében egy magyar állampolgárságú, helyben lakó gazda – aki már legalább 3 éve a mezőgazdaságból él, vagy agrárvégzettsége van, vagy „parasztdiplomás", azaz aranykalászos gazdatanfolyamot végzett – maximum 300 hektárt vásárolhat. Az árverés a piaci ár plusz 10 százalékról indul, az nyer, aki a legmagasabb árat kínálja. Cégek nem vehetnek földet, egy gazda pedig maximum 300 hektárt vásárolhat. A licitáláshoz 10 százalék letéti összeg kell. Elővásárlási jogot többek között a haszonbérlők élveznek. Az állami földek eladása nem érinti a szentesi Árpád-Agrár Zrt.-t, mivel a használt földeknek csak a 3 százalékát bérlik az államtól – mondta Csikai Miklós vezérigazgató. A Lázár János rokonához és ismeretségi köréhez köthető Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ben pedig azért „dőlhetnek hátra", mert csak 35 év múlva jár le a szerződésük. Ha valakik meg is veszik a bérelt földek egy részét, azokat a Gorzsai Zrt. tovább használhatja.

 
Földárverési tudnivalók


December 2-án, szerdán kezdődik el és 30-án fejeződik be a megyében az állami tulajdonú, 3 hektár feletti, kijelölt földterületek nyilvános értékesítése – tájékoztatott a Csongrád Megyei Kormányhivatal. Csongrádban 544 darab földrészletre, összesen 8265 hektárra lehet licitálni. Az árverések hétfőtől péntekig, reggel 7 és 16 óra között lesznek a két megyei jogú városban, Szegeden és Hódmezővásárhelyen, 4 helyszínen. Szegeden a Csongrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztálya épületében, a Vasas Szent Péter utca 9.-ben, valamint a kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya épületében, a Kereskedő köz 3–5. szám alatt. Hódmezővásárhelyen a Járási Hivatal Földhivatali Osztálya épületében, a Petőfi utca 6.-ban (december 2–11-ig), a polgármesteri hivatal dísztermében, a Kossuth tér 1.-ben (december 14–30-ig), valamint a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztály épületében, a Rárósi út 110. szám alatt. Az aznapi földrészletekre reggel 7 és 10 óra között lehet regisztrálni. Az ingatlanok pontos adatait az árverési hirdetmények mellékletei tartalmazzák. A hirdetéseket itt lehet megtalálni: elektronikusan a Nemzeti Földalap honlapján, a www.nfa.hu-n az Értékesítés menüpont alatt, és a Csongrád Megyei Kormányhivatal honlapján (www.csmkh.hu) az Ügymenetek első menüpontjában. A hirdetményeket kifüggesztik a kormányhivatal központi épületében Szegeden, a Rákóczi tér 1.-ben, az NFA kirendeltségein, az árverés helyszínén, a járási hivatalokban, továbbá az értékesítésre kerülő földrészlet fekvése szerint illetékes (közös) önkormányzati hivatalokban.


– Ha Lázár javaslatát megszavazza a parlament, és a jelenlegi aranykoronánkénti 1250 forintról a duplájára, 2500 forintra nő a bérleti díj, akkor már megéri olyan földet is megvenni, amelyet évtizedekre előre bérbe vettek – mondta egy szakértőnk.


– Egy 30 aranykoronás hektár bérleti díja 1250 forintjával 36 ezer forint egy évre, az uniós támogatás 68 ezer forint, de azt a bérlő, a használó veheti igénybe. Ez az összeg nem fedezi a vételárat: most 1 millió forint egy hektár átlagára Csongrád megyében. Ki tudja ma, mi lesz 35 év múlva"





Cikk megjelenésének dátuma: 2015. 11. 25.
Cikk forrása

2015. november

© 2013 Kié legyen a föld?