Simicskáék elismerték, hogy nagyon keveset fizetnek

Aranykoronánként 580 forintos éves bérleti díjat fizetnek a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mezort Zrt. agrárcégei azokért az állami földekért, amelyeket a nemzeti földalapkezelő szervezettől (NFA) bérelnek. Ez azt jelenti, hogy a Mezort-társaságok jóval kevesebbet fizetnek az 1500-2000 forintos, vagy e feletti aranykoronánkénti piaci bérleti díjaknál. A Mezort-csoport három nagy agrárcége összesen 18 ezer hektár állami földet művelhet 2051-ig, amelyek közül az állami földértékesítési programban eddig 14,4 ezret hirdetett meg nyilvános árverésekre az NFA.

Mindössze 580 forintos éves aranykoronánkénti díjat fizet a Simicska Lajos nagybefektető érdekeltségébe tartozó Lajta-Hanság Zrt., Sárvári Mezőgazdasági Zrt. és Szombathelyi Tangazdaság Zrt. azokért az állami területekért, amelyeket az NFA-tól bérelnek – derül ki abból az interjúból, amelyet Purgai Ferenc, a vállalatokat összefogó Mezort Zrt. vezérigazgatója adott a Magyar Nemzetnek. A három agrárvállalat – a rét, legelő művelési ágba tartozó területekkel együtt – több mint 18 ezer hektárnyi állami földet bérel, amelyeket a 2001-es privatizációkor kaptak 50 éves használatba, így a bérleti idő 2051-ben jár le.


Válaszokat akar a hazai agrárszektor legégetőbb kérdéseire" Kivételes kapcsolatépítési lehetőségeket keres az agráriumban és az élelmiszeriparban"
Jelentkezzen most a Portfolio kétnapos agrárkonferenciájára!
Agrárszektor 2015: két nap, 60 előadó, 700 résztvevő, és a magyar agrárszektor legforróbb témái


Az 580 forintos aranykoronánkénti díj azt jelenti, hogy a Mezort-cégek az állami földekért jóval kevesebbet fizetnek a piaci díjaknál, amelyek aranykoronánként 1500-2000 forint közötti, illetve e felett összeget tesznek ki. A Mezort-csoport – derül ki az interjúból - 20-21 aranykoronás állami földeket bérel, így e területeket évi 11,6-12,18 ezer forintos hektáronkénti díjért használhatja. 1500-2000 forintos díjjal számolva viszont a díj hektáronként 30-40 ezer forint lenne, vagyis piaci alapon legalább háromszor többet tenne ki.


Mint ismert, a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó agrárcégek állami földterületeit az első között hirdette meg nyilvános árverésekre az NFA. Purgai Ferenc szerint a 18 ezer hektárnyi bérelt földből eddig 14,4 ezer hektárt írtak ki, amely 80 százalékos aránynak felel meg. A licitek november 16-tól kezdődnek. A vezérigazgató ugyanakkor úgy vélte, hogy az 580 forintos aranykoronánkénti bérleti díj mellett az új földtulajdonosok a vásárláshoz felvett hitelek kamatait és törlesztő részleteit nem tudnák kifizetni.


MTI-fotó: Czeglédi Zsolt (a kép illusztráció)

 

Csakhogy Győrffy Balázs fideszes képviselő – aki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke is – a közelmúltban egy törvénymódosítási javaslatot nyújtott be a parlamenthez, amely lehető tenné, hogy a földtulajdonosok ezentúl 2-3 évente egyoldalú bérletidíj-növelést kezdeményezhessenek. A jogszabály-változtatás célja, hogy a bérlők piaci bérleti díjakat fizessenek a bérbeadóknak.



"Nem is tudom minősíteni, milyen az, ha egy szervezet nem a tagja érdekeit tartja szem előtt, hanem olyan magatartást folytat, hogy működését ellehetetlenítse" – fogalmazott a törvénymódosítási javaslat kapcsán Purgai Ferenc. Szerinte azonban a sarkalatos földforgalmi törvény végrehajtási jogszabályához beadott módosítás a Mezort-csoport agrárcégeit nem érintheti. A „feles” végrehajtási törvény ugyanis nem írhatja felül a kétharmados földforgalmi törvényt, amely viszont azt mondja ki, hogy a 2013. december 15. napján már létező haszonbérleti szerződések módosításánál a 2013. december 14. napján hatályos jogszabályokat kell alkalmazni. E jogértelmezés szerint a földtulajdonosoknak csak a 2013. december 15-e után kötött haszonbérlet szerződéseknél nyílna lehetőségük az egyoldalú bérletidíj-emelésekre, ha a Győrffy-féle módosítási javaslatot elfogadná a parlament. 







Cikk megjelenésének dátuma: 2015. 11. 08.
Cikk forrása

2015. november

© 2013 Kié legyen a föld?