Rossz a jelenlegi formájában az állami földbérlet-pályázati rendszer, mert visszaélésekre ad lehetőséget – összegezte a Népszavának Harangozó Gábor (MSZP) a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) földbérletpályázatainak ügyében végzett Kehi-vizsgálat eredményét.
A lap pénteki
számában az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke elmondta: a
Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) 428 pályázat tételes ellenőrzése
után jutott erre a megállapításra.
A pályázatok 28 százaléka
esetében nem lett volna szabad a szerződést megkötni, s ebből 14
százaléknál, azaz több mint 40 pályázatnál a pályázó valótlan adatokat
közölt vagy nem felelt meg a kiírás feltételeinek. A fennmaradó
pályázatok negyedénél, mintegy 80 esetben pedig a gazdasági terv
szubjektív pontszámaival nyert a pályázó - emelte ki a vizsgálat
eredményeiből a szocialista politikus.
"A Kehi elküldte a
kormánynak a jelentést és a javaslatait arról, milyen változtatásokra
lenne szükség. Ennek eddig semmilyen érdemi következménye nem volt,
ezért a jövő héten a Kehi-vizsgálat ügyében több kezdeményezést is
teszünk Gőgös Zoltánnal, az MSZP elnökhelyettesével, akivel együtt
néztük át a dokumentumokat – mondta Harangozó Gábor.
MTI
© 2013 Kié legyen a föld?