Újra kellene gondolni a földtörvényt

Újra kellene gondolni a földtörvényt

Forrás: magyarhirlap.hu
2013. 05. 21.


A földtörvény újragondolását kéri az Élőlánc Magyarországért, mert a szervezet álláspontja szerint a jogszabály Vidékfejlesztési Minisztérium által javasolt, véglegesnek szánt szövege nem szolgálja a vidéket, illetve az országot.

 

A vidékfejlesztési miniszterhez írt keddi nyílt levelében az Élőlánc elnöksége kifejti: a kormányzati honlapon május 16-án megjelent tervezetben jelentős koherencia-zavarokat látnak.

Ha a kormány célja a családi gazdaságok megerősítése, korszerű európai mezőgazdasági modell kialakítása, ezt a tervezet nem szolgálja - áll a nyílt levélben.

A külföldi földtulajdont kizáró kormányzati nyilatkozatok ellenére a tervezet 30 európai ország 508 millió lakosának nyitja meg az utat a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel való földszerzéshez. A kormány súlyos mulasztást követett el azzal, hogy nem kezdeményezett tárgyalásokat az Európai Unióval a külföldiek földvásárlási moratóriumának meghosszabbításáról, illetve nem kezdeményezte, hogy a földet vegyék ki a tőke szabad áramlásának rendelkezése alól - fogalmaz az Élőlánc Magyarországért, hozzátéve, hogy a tárgyalásokat még mindig meg lehetne kezdeni.

A szervezet szerint már a célok meghatározása is zavaros. A tervezet nem szól kis és közepes családi gazdaságokról. Közepes méretű agrárüzemek elterjedését tűzi ki célul, illetve versenyképes mezőgazdasági termelésre alkalmas méretű földbirtokokról beszél, de nem határozza meg, mit ért ezek alatt - nehezményezi az Élőlánc Magyarországért, amely többek között azt is kifogásolja, hogy a jogszabály tervezetének már az első paragrafusa hangsúlyozza: külön törvények eltérő szabályokat is megállapíthatnak.

A tervezetben nem esik szó a környezetre, a természetre és az emberi egészségre való hatásában kiemelkedő teljesítményt nyújtó ökológiai gazdálkodásról, tájgazdálkodásról, semmilyen rendelkezés nem szolgálja térnyerésüket - áll a nyílt levélben.






Cikk megjelenésének dátuma: 2013. 05. 23.

© 2013 Kié legyen a föld?