Tartsa Orbán Viktor a birkámat!

Havranyi Zsigmond berettyóújfalui gazda és néhány sorstársa 350 birkát hajtott fel pénteken reggel hét órakor Berettyóújfalu és Biharkeresztes között a 42-es számú nemzetközi főútra, ahol mindkét irányból percek alatt több kilométeres kocsisor torlódott fel.


Nem hagynak élni


A gazdák keserűségét az táplálja, hogy míg korábban a Hortobágyi Nemzeti Parktól bérelt földeken legeltethették az állataikat, a legutóbbi földhaszonbérleti pályázat során legelő nélkül maradtak. – A komplett nyájat kitereltem a műútra és abrakot is szórtam elibük, hadd egyenek szegények. Hisz’ lehet, hogy utoljára esznek! Ha a siralomházban a halálra ítéltnek kijárt az utolsó vacsora, akkor ezek a szerencsétlen állatok is megérdemlik – mondta feldúltan a Napló tudósítójának Mavranyi Zsigmond, akit az sem érdekel, hogy a rendőrök közölték vele: büntetőeljárást indítanak ellene. „A jövő hetet még megvárom, de ha nem történik semmi, akkor felhajtom a birkáimat Budapestre. Átadom őket Orbán Viktornak azzal, hogy eddig minket etetett, mostmár etesse a jószágainkat is” – fogalmazott az idős férfi, akinek csak akkor jelent meg kaján mosoly a bajusza alatt, amikor arról kérdeztem, hogy mit keresnek a gazdademonstráción ellenzéki politikusok (megérkezésünkkor Gőgös Zoltán és Varjú László is éppen a birkaganét lapátolta el az úttestről). – A politikus urak" Hát, erre jártak, oszt megálltak – vetette oda.


A mezőpeterdi Buj Gyula 41 éve él a juhászatból, de sose gondolta volna, hogy az 500 saját birkája és a 300 fogadott hipp-hopp legelő nélkül marad. – 52 hektárt béreltem a nemzeti parktól, amit most egy fiatal srácnak adtak oda. A gyerek azt állítja, hogy van 250 birkája, aztán vagy van, vagy nincs. Én ezt tanultam, ezt szeretem csinálni, de nem hagynak élni – kesergett.






Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 08. 29.
Cikk forrása

© 2013 Kié legyen a föld?