Nem lépett Kishantos ügyében az Alkotmánybíróság


A Greenpeace aktivistái „ELÉG A PUSZTÍTÁSBÓL!” és „EL A KEZEKKEL KISHANTOSTÓL” feliratú transzparensekkel tüntetnek a Fejér megyei Kishantoson 2014. április 12-én, miután az állami földpályázaton nyertes új bérlők elkezdték beszántani a korábbi – földpályázatokon vesztes – bérlő, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. által ősszel és tavasszal elvetett növényeket
A Greenpeace aktivistái „ELÉG A PUSZTÍTÁSBÓL!” és „EL A KEZEKKEL KISHANTOSTÓL” feliratú transzparensekkel tüntetnek a Fejér megyei Kishantoson 2014. április 12-én, miután az állami földpályázaton nyertes új bérlők elkezdték beszántani a korábbi – földpályázatokon vesztes – bérlő, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. által ősszel és tavasszal elvetett növényeket
Fotó: Koppan Viktor / MTI


Lényegében formai okokra hivatkozva utasította el az NFA-val kapcsolatos egyes törvényi paragrafusok megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést az Alkotmánybíróság (AB). A tét nem volt kicsi: semmissé válhattak volna az állami földbérleti szerződések, s megkérdőjeleződhetett volna a földprivatizáció érvényessége is az AB előtt, miután a Fővárosi Törvényszék a testület elé küldte az ezeket megalapozó törvényt.

Az AB – Pokol Béla és Stumpf István alkotmánybírók ezzel egyet nem értő különvéleményével – elutasította a Nemzeti Földalapról (NFA) szóló törvény, valamint az NFA-ba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló kormányrendelet egyes paragrafusai alaptörvény-ellenességének megállapítására és visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést. Az AB ugyanis nem találta megalapozottnak a bírói kezdeményezést. A taláros testület határozata szerint az indítvány mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítására vonatkozik, amit bírói kezdeményezésben nem lehet indítványozni. Az AB megállapította: az indítvány nem tartalmaz olyan alkotmányjogi érvelést, amely szükségessé tenné, hogy a testület hivatalból vizsgálja a mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet.


Stumpf István nem ért egyet a bírói kezdeményezés elutasításával, illetve visszautasításával. Álláspontja alapján indokolatlanul minősítette az AB a bíróság által előterjesztett kérelmet mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítására irányuló indítványnak. Véleménye szerint az AB-nek érdemben kellett volna eljárnia az indítványi kérelem alapján. Érdemi elbírálás esetén az AB-nek többek között vizsgálnia kellett volna, hogy amennyiben a vonatkozó kormányrendelet alapján a pályázati kiírás nem mindenki számára megismerhető, akkor ennek következtében sérülhetett-e a korábbi haszonbérlőnek a bírósághoz fordulásra vonatkozó joga azzal összefüggésben, hogy pályázatát az NFA egy ilyen pályázati kiírás alapján értékelte, s az értékelést ilyen feltételek mellett tudta csak megtámadni a korábbi haszonbérlő a bíróságon. Ennek kapcsán érdemben vizsgálandó lett volna természetesen az is, hogy valóban érvényesülhetett-e az átláthatóság követelménye és ennek kapcsán a bírósághoz fordulás joga a vonatkozó kormányrendelet alapján, amely szerint az NFA a pályázók bármelyikének biztosított információt, adatot és egyéb szolgáltatást köteles a többi pályázó számára is ugyanolyan módon biztosítani. Erre hivatkozik ugyanis az igazságügy-miniszter az AB felhívására előterjesztett jogi állásfoglalásában. Stumpf István szerint továbbá a nemzeti vagyon védelmének és a nemzeti vagyonnal való felelős gazdálkodásnak a követelményét érvényre juttató földbirtokpolitikai irányelvek az alaptörvény alapján minősített törvényi szabályozást igényeltek volna.


Pokol Béla megítélése szerint a jogalkotó alaptörvénysértést valósított meg. Ennek megállapítása után – hívta fel a figyelmet – csak a kritizált szakaszok megsemmisítését tudta volna támogatni, helyt adva az indítvány kérelmének. Pokol Béla emlékeztetett: mivel az állam földbirtok-politikája a kormánypolitika lényegéhez tartozik, így annak a mindenkori kormánytöbbség meghatározása alatt kell állnia. Akkor, amikor a földbirtok-politikának ezt a részét az alaptörvény P. cikkének (2) bekezdése sarkalatossághoz kötötte, ezzel egyben ki is vette ezt a sarkalatosságot el nem érő támogatottságú kormány általános politikai autonómiája alól, illetve így a miniszterelnök kompetenciájából, és csak a képviselők minősített többségével lehet ezt meghatározni. Mindezek alapján nem tudja támogatni a tervezet elutasító rendelkező részét – hangsúlyozta Pokol Béla.


Az AB elé a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság vitte az ügyet, s a kezdeményezéssel egyidejűleg a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. (Kishantosi Ökogazdaság) által indított per tárgyalását felfüggesztette. Az indítványozó úgy vélte, hogy a támadott rendelkezések az alaptörvénybe ütköznek, a termőföld tulajdonjogának megszerzésével és hasznosításával kapcsolatos követelményrendszert ugyanis nem kormányrendeletben, hanem sarkalatos törvényben kellett volna meghatározni.


Az ügy előzménye, hogy a 21 éven át ökológiai gazdálkodást folytató kishantosi gazdaság bérelt földjeit a Nemzeti Földalap tíz részben haszonbérleti pályázatra írta ki. Kishantos mind a tíz területre pályázott, de egyiket sem nyerte el. Ezután indítottak pert. Az ügy már másodízben került másodfokra. Az AB-hez fordult bíróság indoklása szerint a kifogásolt jogszabályok az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) korrupció elleni egyezményébe ütköznek. Az egyezmény célja többek között, hogy elősegítse közügyekben és a köztulajdonnal kapcsolatban a becsületes eljárást, a számonkérhetőséget, a közügyek és a köztulajdon helyes kezelését. A kifogásolt jogszabályok továbbá sértik Magyarország alaptörvénye több cikkének számos bekezdését. Utóbbiak közül például a következőket: „Magyarország demokratikus jogállam”, „Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik”, „Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.”


A bíróság határozatában felhívta a figyelmet arra, hogy az NFA-törvény értelmében a Nemzeti Földalapba tartozó földterületeket a földbirtok-politikai irányelvek szerint kell hasznosítani. Ezek vonatkozásában azonban nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely ezen elvek körében objektív, átlátható, a pályázatok értékelésekor irányadó, mindenki számára előzetesen megismerhető, utólag is ellenőrizhető követelményrendszert határozna meg. Ennek következtében történhetett meg az, hogy a perrel érintett földterületek hasznosításakor az NFA az irányelveket ötletszerűen alkalmazta. Az NFA-törvény tehát sérti a jogbiztonságot, nem beszélve arról, hogy az állami földek hasznosításához sarkalatos törvény kellett volna.


Amennyiben az AB helyt adott volna a bíróság kérésének, alapjaiban borulhatott volna fel a Fidesz birtokpolitikája. A precedensértékű döntés következtében semmissé válhattak volna az állami földbérleti szerződések, és megkérdőjeleződhetett volna a sokat bírált földprivatizáció érvényessége is. Csak utóbbi vonatkozásában ez 250–300 ezer hektárra vonatkozó földadásvételi szerződés semmisségét, mintegy 270 milliárd forint vételár visszafizetését jelenthette volna, és felboríthatta volna az állami földek eladása után kialakult, sokak által bírált birtokszerkezetet, amelyben túl nagy terepe van a nagy gazdaságoknak.






Cikk megjelenésének dátuma: 2016. 12. 07.
Cikk forrása

További hírek

Az Európai Bírósághoz fordul Kishantos

Tüntetés Kishantosért tavaly novemberben. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám A Greenpeace Magyarország segítségével az Európai Bírósághoz fordul a kishantosi ökogazdaság, ugyanis

Az Ab elutasította a Kishantossal kapcsolatos kezdeményezést

Az Alkotmánybíróság tanácsa kedden elutasította a Kishantos ügyében tett bírói kezdeményezést. Ennek célja az volt, hogy a testület nyilvánítsa

Az Alkotmánybíróság szerint rendben van a kishantosi mutyi

Az Ab elutasította az NFA-val kapcsolatos egyes törvényi paragrafusok megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést.Az Alkotmánybíróság tanácsa kedden elutasította a Nemzeti Földalapról

Megnyugodhatnak az új földesurak - újabb döfést kapott Kishantos

Az Alkotmánybíróság tanácsa kedden elutasította a Nemzeti Földalapról (NFA) szóló törvény, valamint az NFA-ba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló

Kishantos: nem alaptörvény-ellenes az NFA-törvény

Az AB szerint nem megalapozott az NFA-törvény egyes paragrafusainak megsemmisítésére irányuló kezdeményezés. Az Alkotmánybíróság tanácsa kedden elutasította a Nemzeti Földalapról

Ellenzéki népszavazási kezdeményezéseket utasított el a parlament

A független Kész Zoltán és a szocialista Gőgös Zoltán népszavazási kezdeményezését utasították el.Az Országgyűlés két olyan ellenzéki népszavazási kezdeményezést is

Nem meglepő: elkaszálta az ellenzéki népszavazásokat a parlament

2016. október. 25. 13:09 2016. október. 25. 13:50 Itthon Kész Zoltán és Gőgös Zoltán népszavazási kezdeményezése jutott eddig a legtovább az ellenzéki kezdeményezések

Ne kótyavetyéljék el a megmaradt földeket!

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese és Harangozó Gábor, a Mezőgazdasági bizottság alelnöke doorstep tájékoztatót tartott Lázár János meghallgatását követően. Mint mondták,

74 ezer hektár termőföldet fiatal gazdák vásároltak meg

Az értékesített termőföld mintegy harmadát, több mint 74 ezer hektárt fiatal gazdák vásároltak meg a nyáron lezárult Földet a gazdáknak

Több mint 74 ezer hektárt fiatal gazdák vásároltak a földértékesítési programban

Az értékesített termőföld mintegy harmadát, több mint 74 ezer hektárt fiatal gazdák vásároltak meg a nyáron lezárult „Földet a gazdáknak”

Bevásároltak földből a fiatal gazdák

Több mint 74 ezer hektárt vásároltak a földértékesítési programbanHozzátette: ez is mutatja, hogy a családi gazdaságok kerültek helyzetbe. A program

Most már biztos, hogy nem lesz népszavazás az állami földekről

Elutasította a parlament Gőgös Zoltán MSZP-s képviselő kezdeményezését, amely az állami termőföldek értékesítésének tilalmáról szólt. Lezárta ugyanakkor a „Földet a

Hiába a százezer aláírás, lesöpörték az ellenzéki kezdeményezést

Leszavazta a kormánytöbbség az ellenzéki képviselők népszavazási kezdeményezéseit.

Az MSZP Országos Központjának közleménye

  Budapest, 2016. október 26., szerda (OS) - Áder ne írja alá a földtörvény módosítását!         Az MSZP felszólítja Áder

Az LMP parlamenti frakciója közleménye

   Budapest, 2016. október 26., szerda (OS) - A termőföld-privatizáció úgy ér véget, ahogy elkezdődött: alaptörvénysértéssel és sok hazugsággal -     

Az LMP parlamenti frakciója közleménye

  Budapest, 2016. október 26., szerda (OS) - A termőföld-privatizáció úgy ér véget, ahogy elkezdődött: alaptörvénysértéssel és sok hazugsággal -     

Borulhat a Fidesz birtokpolitikája

Felfüggesztette a bíróság másodfokon a felperes Kishantosi Ökogazdaság (Kishantos) kontra Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) és Magyar Állam közötti pert szerdán

Hantosi Kultúrházban,

Feri úgy ment el, ahogy élt - barátaival versmondó versenyre készültek a Hantosi Kultúrházban, ott ahol minden fontos ügyet

© 2013 Kié legyen a föld?