Újabb jelentés a fideszes földlenyúlásról

Újabb jelentés a fideszes földlenyúlásról

Forrrás: eszon.hu
2012. 09. 20.

A helyi gazdák a "koncot" kapták, a nagyobb állami földek "néhány Fidesz-közelinek mondott érdekeltséghez kerültek".

Az állami földhaszonbérleti szerződéseken 100 hektárnál nagyobb földterületet a pályázók 21,2 százaléka nyert, övék lett a földek 81,7 százaléka – állapította meg Ángyán József volt államtitkár Baranya, Borsod és Fejér megyére kiterjedő vizsgálata, amelynek eredményeit a Népszabadság ismertette.

A lap csütörtöki számában azt írta: a földterületek bérbeadásának anomáliájáról készült jelentésből kiderül, az egybefüggő nagyobb területek, több száz hektáros birtokok zöme "néhány Fidesz-közelinek mondott érdekeltséghez került".

A vizsgálat a 2012. július 15-i állapotokat tükrözi. Megállapítása szerint kevés kiválasztott osztozhatott hatalmas területeken, miközben a maradék kicsi területeket sokak között dobták szét, a statisztika javítása érdekében.

A nyertes pályázók fele a területek 4,2 százalékán "volt kénytelen osztozkodni". Az elemzés szerint a nyertes pályázók között a helyben lakók aránya 29,9 százalék volt, míg az elnyert földterületek arányában mindössze 25,4 százalék jutott a helyben lakóknak.

A földügyeket feltáró volt államtitkár 264 nyertes pályázatot vett górcső alá, s vizsgált meg apró részletességgel, felderítve a mögöttük megbújó gazdasági érdekeltségeket, esetleges személyi összefonódásokat.






Cikk megjelenésének dátuma: 2012. 09. 25.

© 2013 Kié legyen a föld?