Nem érkezett indítvány Ángyán ellen - Fidesz

Nem érkezett indítvány Ángyán ellen - Fidesz

Forrás: klubradio.hu
2012. 06. 14.

Ángyán József jelen pillanatban is a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának tagja, és egyetlen olyan indítvány sem érkezett, amely ezt megkérdőjelezné - közölte a Fidesz-frakció az MTI érdeklődésére, reagálva Tállai András belügyminisztériumi államtitkár szavaira, aki nagy hibának tartja, hogy Ángyán József, a vidékfejlesztési tárca volt államtitkára a Fidesz frakciójában foglal helyet.
 
"Ángyán Józsefet én egy naiv, hiszékeny embernek tartom, aki rossz tanácsadókra hallgat, és akit az ellenzék a saját céljaira használ fel. Még nagyobb hibának érzem, hogy egy ilyen ember a parlament Fidesz-frakciójában foglal helyet" - idézi Tállai Andrást az Észak-Magyarország című napilap.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lap két egész oldalas összeállításban számol be a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet "parlamentig elérő" termőföld-haszonbérleti pályázata körül kirobbant vitáról.

A lap emlékeztet arra, hogy az Ángyán József által a pályázatokról elkészített elemzés politikai hátszéllel rendelkező nyertes pályázókról, strómanokról beszél.





Cikk megjelenésének dátuma: 2012. 06. 21.

© 2013 Kié legyen a föld?