Szabó feljelentést tett

77 százalék Fidesz-közeli embereknek - Szabó feljelentést tett
 
Írta: atv.hu
2012. április 30.

A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára örül Szabó Rebeka feljelentésének, várja a legfőbb ügyész döntését földbérletek ügyében, de nem kommentálja Ángyán József botrányokat kavaró kijelentéseit.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára volt az ATV Szabad szemmel című műsorának a vendége vasárnap este. Az elszámoltatási kormánybiztosként is dolgozó Budait az elmúlt hetekben a földhaszonbérleti szerződések kapcsán kirobbanó botrányokról faggatta a műsorvezető, azonban a politikus érdemben nem reagált a lemondott államtitkár vádjaira.

Szerződések megtekintése és titoktartás

Budai elmondta, hogy már másfél hónappal ezelőtt bekérette azokat a pályázatokat, amiket nem olyan régen egy parlamenti albizottsági ülésen ellenzéki képviselők is megtekinthettek, igaz, titoktartási kötelezettség terheli őket, így konkrétumokról nem beszélhettek. Budai szerint csúsztatás azt állítani, ami a sajtóban megjelent, hogy nem lett volna idejük a képviselőknek megnézni a pályázatokat, ugyanis, mert „az összeset, amikre kíváncsiak voltak, megtekinthették és addig tanulmányozhatták, ameddig akarták”. Az államtitkár szerint azon kívül, hogy „egy politikai hecckampány folyik a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel szemben, semmi konkrétum nem született”.

Budai örül a feljelentésnek

Budai azt mondta, külön is felhívta a képviselők figyelmét, hogy, ha úgy gondolják, hogy ezek a pályázatok nem felelnek meg a hatályos jogszabályoknak, és minden olyan rendelkezéseknek, amik ma hatályosak, tegyenek feljelentést. „Hallottam az örömteli hírt, hogy Szabó Rebeka a legfőbb ügyészhez fordult ebben az ügyben, hogy legfőbb ügyész úr mondja meg, hogy ezek a pályázatok milyen jogszabályokba ütköznek bele. Várom a legfőbb ügyész úr határozatát”- reagált az államtitkár.

Budainak nem kínosak ezek az ügyek

Ahogy beszámoltunk róla, Ángyán József arról is írt, hogy például Fejér megyében az összes kedvezményes földbérlet 77 százalékát Fidesz-közeli politikusok barátai, családtagjai, szomszédjai kapták meg, míg a többi pályázó a maradék 23 százalékon osztozhatott. A műsorvezető azon felvetésére, hogy nem kínos-e Budainak hallani ezeket az ügyeket, melyek lehet, hogy jogszabályokba nem, de a jó erkölcs szabályaiba beleütköznek, Budai úgy reagált: „higgye el, nekem nem kínos, ha kínos lenne, akkor nem ülnék itt és nem beszélnék erről”. Ezt követően kifejtette, hogy kínosnak és a jó erkölcsbe ütközőnek azokat az ügyeket tartja, melyek elszámoltatás kormánybiztosként kerültek elé, nemcsak a földügyekben, hanem az „élet minden területén”. Budai elmondta, kapásból öt-hat ügyet fel tud sorolni, melyekben szocialista politikusok érintettek, példaként említette Gőgös Zoltánt, aki állítása szerint több esetben „hajtott  végre olyan jogszabályba ütköző döntést, amelyek értelmében a helyben lakó gazdáktól azért vonták vissza a nyertes pályázatot, mert nem az a nagy agrárcég nyert, amely korábban, 2006-ban, 2007-ben a szocialisták kampányát támogatta”.

"Kicsit furcsán érzem magam"

Budai többszöri felvetésre sem volt hajlandó kommentálni Ángyán József beszámolóit, azt mondta, hogy nagyra becsüli a lemondott államtitkárt, a munkáját nem akarja minősíteni, a Magoszban több ügyért is közösen harcoltak, de kijelentéseivel kapcsolatban őt kell megkérdezni. „Kicsit furcsán érzem magam, hogy valami megjelent az interneten, amit én nem olvastam és most azt kérik tőlem, hogy azzal vitázzak, azokra a kijelentésekre érveljek”- fogalmazott Budai.

31 ezer hektáron tovább gazdálkodhatnak az ismerősök

Arról a 31 ezer hektár földről szólva, melyeket nem pályáztattak meg - és melyek egy részén a műsorvezető felvetése szerint így továbbra is a Fideszhez kötődő üzletemberek gazdálkodhatnak – Budai elmondta, hogy a pályázati rendelkezés miatt döntöttek így, ugyanis a 30 napos pályázati határidő és a 15 napos bírálati idő nem tette volna lehetővé, hogy a földeket megműveljék és rendeltetésszerűen használják. Állítása szerint ezért megbízási szerződéseket kötöttek a területekre október 15-éig és addig folyamatosan meg fogják hirdetni ezeket a földeket haszonbérleti pályázatra. „Október 15-én ezekre a földterületekre új haszonbérlők fognak rálépni”- ígérte Budai Gyula.

Ángyán József kitálalt

Ahogy beszámoltunk róla, egy hónapja, a mezőgazdasági bizottság ülésén tálalt ki a Lepsényben jogellenesen kiírt pályázatokról Ángyán József. A Vidékfejlesztési Minisztérium nemrég lemondott államtitkára akkor azt mondta: országszerte történtek politikai visszaélések földosztások kapcsán.

A nagy vihart kavart kijelentését a kielegyenafold.hu portálon most egy levéllel és több tízoldalas elemzéssel is alátámasztotta. Azt írja: az elemzés alapján kialakult kép még őt is megdöbbentette, majd leszögezi, a földbérleti pályáztatás új rendszere elfogadhatatlan, védhetetlen és a birtokpolitikai elvekkel teljességgel ellentétes eredményekre vezet.

Ángyán szerint a kedvezményes földbérletek odaítélésével hűbérbirtokrendszert épít a kormány, a döntéseket pedig kizárólag politikai szempontok motiválják. Ezért fordulhatott elő, hogy sok településen a helyben lakó gazdálkodó családok, esélyt sem kaptak arra, hogy földhöz jussanak.

77 százalék ment Fidesz-közeli embereknek

A politikus, aki jelenleg is a Fidesz frakció tagja, első körben a Fejér megyei pályázatokat elemezte és – mint írja – megdöbbentő eredményre jutott. A részletes elemzésből ugyanis kiderült, hogy Fejér megyében az összes kedvezményes földbérlet 77 százalékát Fidesz-közeli politikusok barátai, családtagjai, szomszédjai kapták. A többi pályázó a maradék 23 százalékon osztozhatott.

A nyertesek döntő többsége 100 hektárnál több földet kapott. Ángyán vizsgálata szerint 26 településből 11-ben egyetlen helyi család sem jutott földhöz. A volt államtitkár elemzésében azt is állítja, hogy sok nyertes csak azért indulhatott a pályázatokon, mert a Fidesz holdudvarához kötődnek, különben nem is indulhattak volna a pályázatokon. Ángyán József leszögezi: csak a szerződéskötések azonnali leállítása, valamint sürgős kormányzati és parlamenti vizsgálat érheti el, hogy a forrongó vidéki agrártársadalom lecsillapodjon.

atv.hu / Vígh Gábor




Cikk megjelenésének dátuma: 2012. 05. 02.

© 2013 Kié legyen a föld?