Az Együtt-PM a Sándor-palotánál táborozik

Az Együtt-PM a Sándor-palotánál táborozik

Azért tüntetnek, hogy Áder János ne írja alá a földtörvényt és szólaljon meg a trafikügyben. A rendőrök mindenkit igazoltatnak a környéken. A tiltakozók napokig is maradhatnak.

Az Együtt-PM szövetség mintegy tucatnyi képviselője és aktivistái elfoglalták a Sándor-palota előtti részt, és letáboroztak ott. "Tiltakozunk az állami szintűvé vált korrupció ellen! Azt kérjük Áder Jánostól, ne írja alá a földtörvényt, és szólaljon meg a trafikügyben, ítélje el azt, és az országot lenyúló Fidesz politikusait!"- közölte Facebook-oldalán a szervezet.


Fotó: Együtt 2014 Mozgalom


Arról is beszámoltak, a helyszínen a rendőrök az aktivistákat, a képviselőket, illetve az újságírókat is igazoltatják. "Azt mondták azért, mert az egész országban fokozott ellenőrzés van" - számoltak be a közösségi oldalon. Továbbra is maradnak a helyszínen.


Fotó: Együtt 2014 Mozgalom


Az ATV helyszínen lévő stábja szerint a helyszínen "vihar előtti csend van", mindenki vár a következő lépésre, a rendőrök pedig utasításra.

Karácsony Gergely azt mondta, nincs petíciójuk, mert ők maguk "az élő petíció." Facebook-oldalán közölte: "én is itt vagyok a Sándor-palotánál, azt ami ebben az országban megy, már nem lehet szó nélkül hagyni!"

A Párbeszéd Magyarországért Facebook-oldalán megerősítették, hogy "Nem pár órára készülünk a Sándor-palota előtt!" Jelszavaikat pedig úgy összegezték: Mondj nemet a korrupcióra! Mondj nemet a földlopásra! Mondj nemet a trafik maffiára! Mondj nemet Simicskára!"

Scheiring Gábor közösségi oldalán arról írt, "addig maradunk, míg Áder János érdemben nem válaszol követeléseinkre." Úgy ítéli meg ugyanis, hogy "a törvényhozást és a köztársaság intézményeit maga alá gyűrte a Fidesz maffia. A földtörvényhez és a trafiktörvényhez kapcsolódó intézményesített lopás jól mutatják, hogy mi zajlik." Szerinte a rendőrség nem nyomoz, az országgyűlést "törvénygyárrá züllesztette Orbán Viktor." Kiemelte, hogy a köztársaság elnökeként Áder Jánosnak "ez az utolsó esélye, hogy fellépjen a Magyarországot fojtogató korrupció ellen. Ha nem küldi vissza a földtörvényt az országgyűlésnek és nem lép fel a trafikmutyi ellen, akkor a köztársasági elnököt is maga alá gyűrte az oligarchák rendszere." Áder Jánosnak öt napon belül kell reagálnia a törvényre.

Az Együtt 2014 honlapján közzétett program szerint a Sándor-palotánál 17 órakor Karácsony Gergely "Simicska és a közbeszerzések: hogy jut minden Lajosnak..." címmel, 18 órától pedig Dorosz Dávid "Az olasz maffia, a fidesz maffia és a trafik maffia" címmel tart előadást. 19 órától  antikorrupciós fórumot, ezt követően pedig kötetlen beszélgetést terveznek. A csatlakozókat arra kérik, hozzanak magukkal "enni- és innivalót, takarót, az ismerőseidet, és bármit, amit hasznosnak vélsz a tiltakozáshoz!" A Facebook-eseményt egyébként ezzel a felhívással hirdették meg: "Tud meg miért tüntetünk a Sándor-palotánál, gyere el, tiltakozz te is, és ismerd meg a korrupció Magyarországát!"

Friss: gyertyagyújtást tart este fél kilenckor az Együtt-PM az Orbán-Simicska rendszer áldozataiért a Sándor palota déli bejáratánál: "azokért a gazdákért, akik a fideszes földesurak miatt elveszették földjeiket, azokért a kiskereskedőkért, akik a fideszes trafik-maffia miatt elvesztették megélhetésüket."

atv.hu





Cikk megjelenésének dátuma: 2013. 06. 30.

© 2013 Kié legyen a föld?