Belföld Meghalt Kishantos hőse

A vidékfejlesztési központ és biogazdaság egyik alapítójának haláláról kollégája számolt be. Ács Sándorné mély megrendüléssel tudatta, hogy osztozik a család fájdalmában. Mint írta, Bolye Ferenc Kishantos hőse volt. Alapítótársa halála felfoghatatlan veszteség, de Isten megjutalmazza őt mindazért a csodáért, amit létrehozott, a bátorságért, a kitartásért, a barátságért, a tisztességért, a példamutatásért és mindenért. Nehéz elhinni, de Bolye Ferenc úgy ment el, ahogy élt.


Nem mindennapi ember volt…


Barátaival versmondóversenyre készültek a helyi kultúrházban, ahol minden fontos ügyet elindítottak Hantosért, Kishantosért. Jó kedvű volt, viccelődtek. Elszavalta kedvenc versét (Petőfi Sándor: A nemzethez), leült, szívéhez kapott, meghalt. A rohammentő csak a halálát tudta megállapítani.


A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ökológiai mintagazdaságának és népfőiskolájának néhai ügyvezetőjének emlékére.


Petőfi Sándor
A nemzethez


Konduljanak meg a vészharangok!
Nekem is egy kötelet kezembe!
Reszketek, de nem a félelemtől;
Fájdalom és düh habzik szivembe’!

Fájdalom, mert düledék hazámra
Uj viharnak közeledtét látom,
És düh, és düh, mert tétlenkedünk, mert
Nem szakad le szemünkről az álom.

Pillanatra fölriadt e nemzet,
S szétnézett, mi zaj van a világban"
És a másik oldalára fordult,
S mostan ujra aluszik javában.

Ébredj, ébredj, istenverte nemzet,
Aki ott az elsők közt lehetnél,
S kárhozatos lomhaságod által
Mindig hátul és alant hevertél!

Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed,
S ha ébredsz is, annyi időd lesz csak,
Míg nevedet sírkövedre vésed!

Föl, hazám, föl! százados mulasztást
Visszapótol egy hatalmas óra,
“Mindent nyerni, vagy mindent veszítni!”
Ezt írjuk föl ezer lobogóra.

Oly sokáig tengődtünk mi úgy, hogy
Volt is, nem is a mienk az ország;
Valahára mutassuk meg már, hogy
enkinek sincs semmi köze hozzánk.

Vagy ha végzés, hogy el kell enyésznünk,
Irtsanak ki hát ezen világból!…
A haláltól, nem tagadom, félek,
De csupán a becstelen haláltól.

Haljunk meg, ha nem szabad már élnünk,
Haljunk meg oly szépen, oly vitézül,
Hogy azok is megsirassanak, kik
Eltörölnek a földnek szinérül!

Legyen olyan minden ember, mintha
Zrínyi Miklós unokája volna,
Harcoljon ugy minden ember, mintha
Egyedül rá támaszkodnék honja!

Oh de akkor, akkor nem veszünk el,
Akkor élet és dicsőség vár ránk,
Akkor saját örök birtokunk lesz,
Ami után eddig csak sovárgánk.

Föl hazám, föl nemzetem, magyar nép!
Lépj a síkra gyorsan és egyszerre,
Mint a villám oly váratlanúl és
Oly erővel törj ellenségedre.

Hol az ellen, kérdezed" ne kérdezd,
Mindenütt van, ahová tekintesz,
S legnagyobb és legveszélyesebb az,
Ki mint testvér símul kebleinkhez.

Köztünk van a legnagyobb ellenség,
A cudar, az áruló testvérek!
S egy közűlök százakat ront el, mint
A pohár bort az egy cseppnyi méreg.

A halálos itéletet rájok!
Százezerszer sujtson bár a hóhér,
Bár a házak ablakán foly is be
Az utcáról a kiáradó vér!

Könnyü bánni külső elleninkkel,
Ha kivesznek e belső bitangok…
Félre most, lant… futok a toronyba,
Megkondítom azt a vészharangot!






Cikk megjelenésének dátuma: 2016. 10. 07.
Cikk forrása

További, Kishantossal kapcsolatos hírek

Zárójelentések az állami földprivatizációs rendszer valós értékeléséhez - Fejér megye

Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás (2015-2016.)  II. Megyei zárójelentésekJELENTÉS LETÖLTÉSE az

Zárójelentések az állami földprivatizációs rendszer valós értékeléséhez - Fejér megye

Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás (2015-2016.)  II. Megyei zárójelentésekJELENTÉS LETÖLTÉSE az

Az Európai Bírósághoz fordul Kishantos

Tüntetés Kishantosért tavaly novemberben. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám A Greenpeace Magyarország segítségével az Európai Bírósághoz fordul a kishantosi ökogazdaság, ugyanis

Az Ab elutasította a Kishantossal kapcsolatos kezdeményezést

Az Alkotmánybíróság tanácsa kedden elutasította a Kishantos ügyében tett bírói kezdeményezést. Ennek célja az volt, hogy a testület nyilvánítsa

Az Alkotmánybíróság szerint rendben van a kishantosi mutyi

Az Ab elutasította az NFA-val kapcsolatos egyes törvényi paragrafusok megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést.Az Alkotmánybíróság tanácsa kedden elutasította a Nemzeti Földalapról

Megnyugodhatnak az új földesurak - újabb döfést kapott Kishantos

Az Alkotmánybíróság tanácsa kedden elutasította a Nemzeti Földalapról (NFA) szóló törvény, valamint az NFA-ba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló

Kishantos: nem alaptörvény-ellenes az NFA-törvény

Az AB szerint nem megalapozott az NFA-törvény egyes paragrafusainak megsemmisítésére irányuló kezdeményezés. Az Alkotmánybíróság tanácsa kedden elutasította a Nemzeti Földalapról

Borulhat a Fidesz birtokpolitikája

Felfüggesztette a bíróság másodfokon a felperes Kishantosi Ökogazdaság (Kishantos) kontra Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) és Magyar Állam közötti pert szerdán

Hantosi Kultúrházban,

Feri úgy ment el, ahogy élt - barátaival versmondó versenyre készültek a Hantosi Kultúrházban, ott ahol minden fontos ügyet

© 2013 Kié legyen a föld?